Tanguy - Nyakunkon a kisfiunk
Tanguy
Magyarországi premier: 2002. december 5.
Tanguy Guetz (Eric Berger) egy módos család egyetlen gyermeke. Bár már 28 éves, még mindig otthon lakik, és úgy tűnik, nem is akar elköltözni. Kényelmes élete van, semmiről sem kell gondoskodnia, nem kell számlákat fizetnie, és azzal a két emberrel él együtt, akiket a világon a legjobban szeret. A komfortérzés azonban nem kölcsönös. Amikor szülei megkezdik a “költöztessük-el-a-fiunkat”-hadjáratot, tökéletes kőfalba ütköznek. Tanguy politikatudományokból szerzett diplomát, megtanult japánul, és jelenleg a kínai filozófiát tanulmányozza, így olyan lelki nyugalommal fogad minden ellene irányuló szülői akciót, hogy azt egy százéves kínai bölcs is megirigyelhetné.
Edith (Sabine Azéma), az anyja pszichológussal is konzultál, mivel azt szeretné, ha fia végre a maga lábára állna, ráadásul elege van abból, hogy még mindig ő pátyolgassa Tanguyt. Ezzel együtt lelkiismeret-furdalás gyötri, hogy ilyen érzelmeket tanúsít saját húsa és vére iránt.
Szerencsére Tanguy végre arra az elhatározásra jut, hogy egy ideig Pekingben akar élni. Miközben Edith várja, hogy mi fog történni, kifelé természetesen szerető, mosolygós anyaként viselkedik, miközben lélekben szorong a jövő miatt. De amikor Tanguy közli, hogy disszertációjának megvédését egy évvel elhalasztja, mivel úgy érzi, még nem áll készen rá, Edith összeomlik. Tanguy viszont megdöbben. Hiszen már többször szóba hozta az elköltözést, de úgy vélte, anyját teszi boldoggá, ha még otthon marad.
De Edith nem boldog. Igaz, retteg attól a naptól, amikor Tanguy kiröpül a szülői házból, de most igazán attól fél, hogy fia élete végéig otthon marad. Ezért Edith és férje, Paul (André Dussollier) összebeszélnek, hogy pokollá teszik Tanguy életét. De miután addig tökéletes szülők voltak, nagyon nehéz feladat megértetni fiukkal, hogy többé nem kívánatos személy otthonukban. Még a törvény sem segíthet a szülőkön, akik lassan az idegösszeroppanás szélére kerülnek, hiszen manapság egyszerűen nem lehet megszabadulni egy fiútól, különösen ha az illetőt Tanguy Gueztnek hívják…
Szerző: siz
Rendezte:
Étienne Chatiliez
Forgatókönyv:
Étienne Chatiliez
Operatőr:
Philippe Welt
Zene:
Pascal Andreacchio
Szereplők:
Sabine Azéma, André Dussollier, Eric Berger, Hélene Duc, Aurore Clément, Nathalie Krebs, Jean-Paul Rouve, André Wilms, Richard Guedj, Roger Van Hool
Műfaj:
vígjáték
Játékidő:
108 perc
Ország:
francia
Gyártó:
Les Productions du Champ Poirier / TF1 Films Productions / TPS Cinéma / Téléma
Hazai moziforgalmazó:
Best Hollywood
Kritikánk a filmről
2004. március 8.
"Tingli-tang(l)i vígjáték groteszkbe hajló második felvonással. Erőtlen és ötlettelen történet helyenként összevisszasággal, kisded humorral és infantilis szülőkkel."
bővebben

