helló! az ötödik részben ugye harry látja a merengőben az apját. szerintetek filmben hogy fogják megcsinálni?
amúgy szerintem az első 2 rész jobb volt, mint az utóbbiak.
annak valahogy más volt a hangulata. hogy is mondjam…..
relytélyesebb. jobban illett a könyvekhez.
tonksra nagyon kíváncsi vagyok!
nektek mi a véleményetk ezügyben?
A mágus visszatér
Még két hónap van a negyedik Harry Potter film, a [filmid]722[filmcim]Harry Potter és a Tűz serlege[/film] nemzetközi bemutatójáig, de már szép számmal szállingóznak képek az új filmből. Szeptember 15-én mutatták be az interneten a második hivatalos előzetest, ami nagy tetszésnek örvend a rajongók körében. Az előzetesekből és a pénzügyi jelentésekből is arra lehet következtetni, hogy az új film a sorozat eddigi legnagyobbszabású produkciója lesz, hiszen a már önmagában is látványos, a filmen végigvonuló három feladatból álló Trimágus Tusa mellett a film elején a Kviddics Világkupa is helyet kapott.
Persze el kell fogadnunk, hogy a súlya miatt önvédelemre is használható vaskos könyvből nem tudtak mindent belesűríteni a körülbelül két és félórás filmbe, de a készítők szerint a változtatások a film javát szolgálják, a rendező Mike Newell (Négy esküvő és egy temetés, Fedőneve: Donnie Brasco) végig pörgős ütemet diktál.
A jól bevált és megszokott törzsgárdán túl sok új arc fog feltűnni a mozivásznon: mindenek előtt, a világ legrettegettebb sötét varázslójának, Voldemort nagyúrnak Ralph Fiennes kölcsönöz testet. Az új Sötét Varázslatok Kivédése tanár, Rémszem Mordon szerepében Brendan Gleesont ([filmid]911[filmcim]Mennyei királyság[/film], [filmid]613[filmcim]A falu[/film]) láthatjuk majd, akinek a rémszeme ugyan sokak szerint valóban rémesre sikerült, de az amerikai tesztvetítésen résztvevők arról számoltak be, hogy nagyon eltalálta a könyvből megismert figurát. Ugyancsak remek alakítást várhatunk a szenzációhajhász riportert, Rita Vitrolt alakító Miranda Richardsontól (Az Álmosvölgy legendája, [filmid]611[filmcim]Az Operaház fantomja[/film]), aki cikkeivel keseríti meg Harry egyébként sem egyszerű életét. Az ifjú újoncok közül ki kell emelni Robert Pattinsont (Cedric Diggory), Clémence Poésy-t (Fleur Delacour) és Stanislav Ianevskit (Viktor Krum), akik Harry mellett ugynacsak az örök dicsőségért, a Trimágus Kupáért versengenek, valamint Katie Leungot (Cho Chang), az ázsiai szépséget, aki elcsavarja Harry fejét.

Kattints ide a trailerek megtekintéséhez!
A második előzetes még sokkal látványosabb és félelmetesebb, mint az első, nem csoda, hogy Amerikában korhatáros lesz a film. Azért nem kell megijedni, nem száműzték JK Rowling humorát sem: Ron szinte megbotránkozik, amikor McGalagony egy táncóra alkalmával megkéri, hogy helyezze a kezét a csípőjére (mégha ez a jelenet nem is szerepel a könyvben), és fergeteges amikor bámészkodás közben (nem kétséges, csak egy lány miatt történhet ilyen) Harry szájából kifolyik az innivalója. A varázslatos karácsonyi bál után elszabadulnak az indulatok, amikor Ron azzal vádolja Hermionét, akit a bolgár Kviddics válogatott sztárja, Viktor Krum levesz a lábáról, hogy összeszűri a levet “az ellenséggel”.
A könyvből kihagyott részek sok rajongóban fognak űrt hagyni, ilyen például Dursley-ék teljes hiánya, Hermione M.A.J.O.M. kezdeményezése (Winky-Dobby páros), és biztos bosszankodni fogunk néhány eltérésen, mint például azon, ahogy Sirius (Gary Oldman) feje a tűz helyett a parázsban jelenik meg. A Harry keresztapját játszó színész egy interjúban úgy jellemezte szerepe rövidségét, hogy ő szó szerint csak felparázslik a filmben. Ennél nagyobb probléma, hogy az előzetesből egy Harry-Hermione romantikus szál is mintha kezdene kibontakozni, ami a könyvben abszolút nem szerepelt.
[menu]
2005. december 8-án hazánkban is újra hús-vér alakot ölt a megtestesült gonoszság, a varázslótársadalom legrettegettebb fekete mágusa, aki Harry vérére pályázik!

Előző hír:
OktóberFeszt DVD-módra

Következő hír:
Elhunyt Zalman King
Kommentek
A múlt hétvégén láttam a Tűz serlegét és nagyon jó!
A könyv alapján nem így képzeltem el, de így is jó!
Clémence Poesy a legaranyosabb! :-P
Olyan cuki Krum a HP4-ben:-)
Stanislav a leghelyesebb!!!!!!!!!Teljesen odavok érte!!!! Ő az igazi! Aki szereti az látogasson el az első magyar S.I. Rajongói Oldal!
www.bogyinci.gportal.hu Kár,hogy nem az Én lapom! És már az enyém se lehet az első!:((((((((((( Ezért nem róla van lapom!:DD Megoldottam!:DDDDDD Nah,de ez mind1!!! AKI SZERETI STAN-T(VIKTOR KRUM) AZ LÁTOGASSON EL A WWW.BOGYINCI.GPORTAL.HU -RA!!!Megéri!
Hahó
nincs képetek cedricről?
Clémence Poésy a le jobb csaj!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Valaki Küldjön KÉPEKET RÓLA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Én teljesen oda vagyok Viktor Krumért. Annyira cuki. Kellemesen csalódtam, mert a könyvben nagyon csúnyának van ábrázolva. A fil marha jó volt, csak kár, hogy előre elolvastam a könyvet. Így végig tudtam mi fog történni. És már az ötödik rész is elolvastam, de a hatodikat nem akarom addig, míg nem készül el a film. Puszi nektek!!
sztem Cedric nagyon helyes már egy csomó képet le is mentettem róla! :)
Nagyon tetszett a film! Ma láttam másodszor! Akárki akármit mond akkor is szupi volt!
Cedric olyan helyes!!!!!!!!!
Nekem tetszet a tűz serlege. Sokaknak nem nagyon jött be ez a rész. Na mind1. Én már aligvárom az ötödik részt :)
kár hogy meghal a cedric diggory:(((((((((
Olvastátok már az új könyvet?
Írtam, hogy Dumbledore (ld. a hozzászólásod alatt)
Nagyon várom a HarryPoter és a főnix rendjét mert szerintem nagyon jól sikerült a könyv és a film is az lesz tuti.Ki hal meg a 6 -ik részben?
Dumbledore fog meghalni. :(
Tök ronda a Mordon én másnak képzeltem!Imádom A Harry Pottert valaki tudja, hogy ki hal meg a 6-ik részben?
Szerintem Mordon nem lett túl jó. Ez a műszem megoldás szerintem elég gáz. Valamint rossz,hogy kihagyták a Dursley-Mr. Weasley akciót. Tök jó az a rész. A M.A.J.O.M-ot nem bánom, anélkül még lehet élni. De azért biztos megnézem, mert nagyon szeretem az egész Harry Potter varázslatot
Én már olvastam MAGYARUL, az új HP könyvet(Harry Potter és a Fél-vér herceg), de még az se volt ilyen sötét mint ez a könyv, de én tuti nem várom ki itthoni vetítést…
kerüljön már mozikba a film!!!!!!!!!!!!:)))
Én már alig várom:-) ...Jónak ígérkezik, csak vannak benne fájdalmas kihagyások és elképzelések! :-(
Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!
- 2012. február 6.
Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.- 2012. február 5.
Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.- 2012. január 25.
Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.- 2012. január 24.
Sztankay Istvánt a nemzet színészének választották
Sztankay István Kossuth-díjas színművészt választották meg a nemzet színészei közé a közelmúltban elhunyt Garas Dezső helyére.
Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.Sztankay Istvánt a nemzet színészének választották
Sztankay István Kossuth-díjas színművészt választották meg a nemzet színészei közé a közelmúltban elhunyt Garas Dezső helyére.
