Bejelentkezés

Hírek / Box Office

Bukik a Zorró folytatása

Schurk András írása
2005. november 3. 10:00

Egy horror folytatás igencsak meglódította Halloween hétvégéjén az amerikai bevételeket, melyek azonban így is kb. 10%-kal alacsonyabbak a tavalyi év hasonló időszakának eredményeihez. A Fűrész második részét leszámítva a filmek nem vonzottak sok nézőt, még a régen beharangozott Zorro folytatás is csalódás a forgalmazónak.

A horror rajongók körében valószínűleg nem okozott meglepetést, hogy a Fűrész című horror folytatása, a Fűrész 2. forgalmazásának első hétvégéjén magasan nyerte az e heti box bffice versenyt $31,7M-s nyitóbevétellel. Ez az összeg több mint 74%-kal magasabb a pont egy évvel ezelőtt mozikba kerülő első rész eredményeinél ($18,2M).

Nem véletlen döntöttek a gyártók a folytatás mellett, hiszen a nagy sikerű, mindössze 1,2 millióból forgatott előd csak Amerikában $55M-t termelt. A gyártási költségekről ugyan most elmondhatjuk, hogy három és félszerese a korábbinak, mégis, a $4M-ból készült horror már most hatalmas anyagi siker. A film már jóval bemutatása előtt sokkolta az embereket (de legalábbis a cenzorokat), ugyanis a két levágott emberi ujjat ábrázoló poszterét betiltották. A moziba járók az utóbbi hetek csalódásai és vacak horrorfilmjei után kivannak éhezve és van kereslet egy igazi rémisztgetős filmre.

[boxj][boxcim]Már készül a paródia![/boxcim][boxtext]Ahogy az sikerfilmhez illik, Hollywoodban már készül a nagysikerű Fűrész paródiája. A sokkoló alkotás a Horrorra akadva 4. nyitójelenetében válik majd nevetség tárgyává: Dr. Phil és a kosaras Shaquille lesznek egymáshoz bilincselve, de csak egyikük maradhat életben… (részletek)[/boxtext][/boxj]Említésre méltó mindenképp, hogy a független filmek harcában a Fűrész II. minden idők második legerősebb startját produkálta a független alkotások között. Ebben az összehasonlításban pedig nem mást taszított le a dobogó második fokáról, mint saját elődjét, a Fűrész 1-et. Ebben a mezőnyben A passió $83M-s rajtját megközelíteni sem tudta senki. Emellett örülhet a fogalmazó Lions Gate is, hiszen eddigi legjobb nyitóbevételeit sikerült ezzel produkálnia. Továbbá ezentúl, a Fűrész II. a Halloweenkor legnagyobb bevételt hozó film.

A folytatásban a sorozatgyilkos nyolc, egymásnak ismeretlennek tűnő embert zár egy szobába és egy előre megírt forgatókönyvet kell végigjátszaniuk az életükért, kamerák előtt… Jigsaw újabb ámokfutása nálunk karácsonyi meglepetésként, december 22-én landol a magyar mozikban.

A hét kellemetlenül nagy bukása lett az új Zorro film, a Zorro legendája. Mindössze $16,3M-t sikerült gyűjtenie annak ellenére, hogy szemtelenül sok, 3520 moziban tűzték műsorra a tengerentúlon. A kalandfilm közvetlen elődje, a 7 évvel ezelőtti Zorro álarca anno $22M-t termelt az első hétvégéjén. Ez ugyan �csak� $6M-val kevesebb, de a jóval mérsékeltebb érdeklődést kellően reprezentálja az, a �98-as $22M az infláció figyelembe vételével ma 31 millát ér, és a folytatás csak feleakkora moziátlagot produkált.

Az 1998-ban jól bevált Banderas-Zeta-Jones felállást az alkotók megtartották (mínusz Anthony Hopkins), és a direktori székben (Martin Campbell) sem történt változás, tehát papíron minden adott volt egy méltó folytatása. Papíron. 25%-os kritikai indexe hűen mutatja, hogy egyértelmű csalódásnak értékelik a Zorro legendájához képest - a szaksajtó egyértelműen méltatlan folytatásnak titulálja a Zorro legendáját. (Összehasonlításképp: az eredeti film hét évvel ezelőtt a kritikusok 86%-ának tetszett!)

A második részben 1850-et írunk, Kalifornia már csak egy apró lépésre van attól, hogy az Egyesült Államok 31. szövetségi állama lehessen. Egy tikos társaság azonban minden áron meg akarja ezt akadályozni. Közben McGivens báró, a korrupt rabló tartja rettegésben Kalifornia polgárait. Ebben a kettős fenyegetésben lép fel Zorro az igazság érdekében. Zorro nálunk ma, november 3-án kezdi mozis karrierjét.

Erre a hétre is jutott egy romantikus vígjáték, a Prime, melyben Meryl Streep  alakítja a a 37 éves karrierista nő (Uma Thurman) pszichológusát. A páciens szerelembe esik egy 22 éves brooklyni festővel, és kapcsolatuk intim részleteit is elmeséli a dokinak. A dolog pikantériája, ami a szereplők számára is csak később tudatosul: a pszichológus néni nem más, mint a férfi anyukája…

Az alkotás a neves színészek és viszonylag elfogadható kritikák ellenére sem találta meg a közönségét. A lista harmadik helyére ugyan be tudott futni, ám ez mindössze 6,2 millió dolláros nyitóbevételt jelent. A $22M-ból készült produkcióra leginkább a 30 évesnél idősebb nők voltak kíváncsiak, akiket a felmérések szerint a történet és a humor vonzott a filmszínházakba.

A hét negyedik Top10-es premierje a 6. helyezett The Weather Man, ami 1510 moziban $4,2M-t tudott gyűjteni. A Nicholas Cage főszereplésével készült filmben egy idősjósnak saját életén keresztül kell azzal szembesülnie, hogy az élet pontosan annyira kiszámíthatatlan, mint amit napról napra próbál megjósolni.

A rendezői székbe az a Gore Verbinski ült, aki nem kisebb kasszasikereknek a direktora, mint a A kör ($129M) vagy éppen A Karib-tenger kalózai ($305M). Új filmje nem kasszát akart robbantani, hisz kis költségvetésű ($22M) drámáról van szó, azonban Cage címszereplése miatt ennél nagyobb érdeklődésre számítothattunk - 10 éve nem volt ilyen alacsonyan nyitó Cage-film. Két évvel ezelőtt a hasonló hangvételű Trükkös fiúk is 13 milliós nyitóhétvégével kezdett, hogy aztán egészen 36,8 milláig jusson.

Cage remélhetőleg a meleget hozza majd nekünk, mi ugyanis tavaszig várhatunk: a The Weather Man csak 2006. máricus 2-án kerül a magyar mozikba.


[cim]KORÁBBAN BEMUTATOTT FILMEK[/cim]
A múlt héten, első helyen nyitó Doom nem kevesebb, mint hat hellyel került hátrébb, bevételei pedig 74(!)%-kal alacsonyabbak. Ezzel már az is erősen kétségessé vált, hogy a gyártási költségeit egyáltalán vissza tudja-e a termelni, hazájában kb.$35M-ig húzhatja. Az egyetlen film a mezőny felső szakaszában, melynek közönségvesztése normálisnak mondható (-33%), a Dreamer: Inspired by a True Story, ami $6,1M-val a negyedik helyen zárta a hetet. Feleannyian érdeklődtek Wallace és Gromit iránt is, melynek bevétele $4,3M volt és az 5. helyen állt meg. Nem lennék meglepődve, ha a fiatalok már a Csoda csibére készülődnének.


[cim]JÖVŐ HETI PREMIEREK[/cim]
Ugyan csak két jelentős premier lesz jövő héten, közülük igen jó esélyekkel száll ringbe a Csoda csibe című animációs film, gyakorlatilag konkurencia nélkül.

A mese mellett lesz persze alternatíva is: 2400 moziban mutatják be a Bőrnyakúak című, Öböl-háborús filmet Jake Gyllenhaal és Jamie Foxx fő-, illetve a magyar Fenyő Iván mellékszereplésével!

Következő hír:
Elhunyt Zalman King

Kommentek

#1, 2005-11-05 02:12:56

Jamie Foxx és nem Fox.

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb híreink
  • 2012. február 6.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • 2012. február 5.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • 2012. január 25.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
  • 2012. január 24.
  • Sztankay Istvánt a nemzet színészének választották

    Sztankay István Kossuth-díjas színművészt választották meg a nemzet színészei közé a közelmúltban elhunyt Garas Dezső helyére.
A kategória további hírei
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
  • Sztankay Istvánt a nemzet színészének választották

    Sztankay István Kossuth-díjas színművészt választották meg a nemzet színészei közé a közelmúltban elhunyt Garas Dezső helyére.
A figyelmedbe ajánljuk