Bejelentkezés

Hírek / Vizuál

Freddie Highmore is terabithiázik

Gaben írása
2007. július 10. 19:04

Szinte nem győzünk beszámolni a rengeteg ifjúsági mese- ill. fantasyfilmről. Most mégis itt egy újabb, és ennek már a trailerét is megnézhetjük.

A Paramount égisze alatt készült The Spiderwick Chronicles ráadásul kimondottan emlékeztet egy idei sikerfilmre, nevezetesen a Híd Terabithia földjére címűre (de persze bármelyik mesefilmmel könnyű lenne párhuzamot vonni). A két alkotásnak természetesen nincs köze egymáshoz, és a Spiderwicknek is irodalmi az alapja (a népszerű regényfolyam 2003. óta jelenik meg).


Egy nagy hasonlóság azonban letagadhatatlan: a forgalmazó egyértelműen a Terabithia sikerére játszik rá. Mint ismeretes, Csupó Gábor filmje idén február 16-án került a tengerentúli mozikba, és több mint 82 milliós bevételt ért el. Nos, a The Spiderwick Chronicles ugyanezen a februári hétvégén, szinte napra pontosan egy évvel a Terabithia debütálását követően dübörög majd be az amerikai mozikba. Azt remélik tehát, hogy ennek a sagának is van esélye meglovagoni a karácsonyi filmek lecsengését követő első mozis rohamot.

És egyelőre minden jel arra utal, hogy nem is túlzóak az elvárások. A Charlie és a csokigyárban valamint az Én, Pán Péterben megkedvelt Freddie Highmore (ezúttal duplafőszerepben), Mary-Louise Parker (Weeds) és Sarah Bolger (Stormbreaker) alakítják a fontosabb szerepeket, ráadásul a netre most felkerült vadonatúj trailer szerint a látvány sem múlja alul az elődöket. A kedvcsinálót itt lehet megnézni.

Aki pedig a kis Freddie másik, de még idén érkező filmjének előzetesére kiváncsi, az errefelé nézzen szét. Robin Williams, Keri Russell, Jonathan Rhys-Meyers és Terrence Howard is benne van.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb híreink
  • 2012. február 6.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • 2012. február 5.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • 2012. január 25.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
  • 2012. január 24.
  • Sztankay Istvánt a nemzet színészének választották

    Sztankay István Kossuth-díjas színművészt választották meg a nemzet színészei közé a közelmúltban elhunyt Garas Dezső helyére.
A kategória további hírei
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
  • Sztankay Istvánt a nemzet színészének választották

    Sztankay István Kossuth-díjas színművészt választották meg a nemzet színészei közé a közelmúltban elhunyt Garas Dezső helyére.
A figyelmedbe ajánljuk