Bejelentkezés

Eladóak a moziplussz.hu és moziplusz.hu domain-ek + a hozzá kapcsolódó közösségi fiókok. További információk.
Hírek / Forgatás

Pálfi Rejtő-regényt adaptál

filmhu írása
2007. február 22. 15:22

Az idegenlégiós környezetben játszódó történeteiről és vicces, abszurd figuráiról ismert Rejtő Jenő legerősebbnek tartott művéből készül filmet forgatni a Hukkle és a Taxidermia rendezője - adta hírül a filmhu.

A humor és a sötét emberi jellegzetességek boncolása nem áll távol Pálfi Györgytől (képünkön), mindezek az összetevők megvannak Rejtő legjobbnak tartott munkájában is. Az Eurofilm a Csontbrigád előkészítésére a tavalyi filmfejlesztési pályázaton 7,5 millió forintot nyert.

A producerek, Miskolczi Péter és Váradi Gábor elmondták, hogy egyelőre motívum- és helyszínkereséssel valamint látványterv készítéssel foglalkoznak. Emellett Pálfi György a Taxidermián is vele dolgozó feleségével, Ruttkay Zsófiával írja a forgatókönyvet, amit májusra szeretne befejezni. Mindezek után az Eurofilmnél nyár elején terveznek összeállítani egy olyan produkciós csomagot a Csontbrigád-ból, amely már alkalmas lehet a további partnerek toborzására.

A Rejtő-könyv megfilmesítését egyelőre hátráltatja, hogy Pálfi György családi kötelezettségeken túl a Taxidermia utóéletét egyengeti, és fesztiválokra kíséri a tavalyi hazai filmszemlén többszörösen és nemzetközi seregszemléken díjazott alkotását.

Emellett több mint százórányi már leforgatott anyag vár a rendezőre. A paradicsom című óvodások között felvett filmet ugyan előre megírt forgatókönyv nélkül készítette, de határozott elképzelésekkel fogott hozzá. A producerek szerint az a megérzés vezette Pálfit, hogy - részben a személyes érintettségnek is köszönhetően - talál a kisgyermekek környezetében rájuk jellemző érdekes történeteket. A legtöbb munkát ezek összerendezése jelenti majd, A paradicsom előreláthatóan őszre készül el.

Kommentek

#5, 2007-02-26 14:24:51

Mi szar???

#4, 2007-02-26 11:30:26

Szar

#3, 2007-02-23 15:47:39

A Taxidermia hivatalos perierje előtt és körül még mást mondott Pálfi…2 terve volt: 1 gyerekfilm(nem ovis,pláne nem oviban játszódó) és 1 nagy költségvetésű koprdukciós fantasy szerűség “sztár” színészekkel.Voltam több közönségtalálkozón szóval nem csak pletykát mondok.
Kicsit csalódott vagyok:S De biztos ez is baromi jó lesz.

#2, 2007-02-22 17:44:39

Csak drukkolni tudok ennek az embernek. Ha valakire, hát rá rá lehet bízni egy Rejtő-adaptációt.

#1, 2007-02-22 16:56:03

Na ezt nagyon várom, remélem valóban megvalósul. Ez A paradicsom meg elég érdekes, kiváncsi vagyok mit hoz ki belőle Pálfi.

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb híreink
  • 2013. június 4.
  • Filmek, amikben megjelenik a póker

    A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.
  • 2012. február 6.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • 2012. február 5.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • 2012. január 25.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
A kategória további hírei
  • Filmek, amikben megjelenik a póker

    A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
A figyelmedbe ajánljuk