Bejelentkezés

Miért nem frissülünk? Az Moziplussz 2012. júliusában ideiglenesen leállt, az okokról részletesebben itt olvashatsz.
Hírek / Forgatás

Újabb Alkonyat-filmek érkeznek

Gaben írása
2008. november 15. 20:44

A The Hollywood Reporter értesülései szerint a Summit Entertainment annyira biztos a jövő héten mozikba kerülő Alkonyat sikerében, hogy máris a 2., 3. és 4. részt tervezgetik.


Stephenie Meyer írónő New Moon, Eclipse és Breaking Dawn című folytatásai az olvasókat (azaz elsősorban a tinilányokat) már meghódította, és a filmes verzió sikere után ugyanők majd a moziba is beolvadozhatnak. A Variety információja szerint az első filmet is jegyző Melissa Rosenberg elvállalta a 2. és 3. mozi forgatókönyvének írását; a 4. könyv adaptálására egyelőre még nincs senki szerződtetve.

A vámpíros tinirománc első része tuti sikernek ígérkezik: mindössze 37 millió dollárból forgatták, és a jegyelővételek szerint néhány nap alatt visszatéríti majd a belé fektetett pénzt.

Kommentek

#1, 2008-11-18 22:20:31

A negyedik részt elég zúzós lenne megfilmesíteni. Nem csoda, hogy Melissa Rosenberg egyelőre nem vállalta el a forgatókönyvet. De az első három könyv sima ügy.

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb híreink
  • 2013. június 4.
  • Filmek, amikben megjelenik a póker

    A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.
  • 2012. február 6.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • 2012. február 5.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • 2012. január 25.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
A kategória további hírei
  • Filmek, amikben megjelenik a póker

    A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
A figyelmedbe ajánljuk