Csapda

Itthon miért nem születnek ilyen filmek? Srdan Golubovic szerb rendező filmjénék nézése közben végig ez a gondolat járt a fejemben. Kérdésem kicsit félrevezető egyébként, hiszen A Csapdában magyar pénz is van, és Magyarország is fel van sorolva a filmet gyártó országok közt. A Csapda mégis ízig-vérig szerb film, és szerencsések annak az országnak a filmrajongói, amelyik ki tud termelni egy ilyen alkotást.

Mladen és Marija boldog házaspár, akik nem túl rózsás anyagi körülmények közt, albérletben, de tisztességesen és szeretettel nevelik egy szem fiukat. Az idill azonban hamar szertefoszlik: a gyereknél szívbetegséget fedeznek fel, és mihamarabbi külföldi kezeléséhez pénz kell, amit önerőből nem tudnak előteremteni. A kétségbeesett szülők mindent megpróbálnak, hogy pénzhez jussanak, az anya pedig végső kétségbeesésében eladja a sztorit egy bulvárlapnak, hogy majd annak kapcsán valaki hátha jelentkezik náluk a pénzzel. Csörög is a telefon, azonban a férfi nem várt „szívességet” kér az adományért cserébe: Mladennek, az apának el kell tennie láb alól egy üzletembert.

A Csapda nem lesz könyvjelző a filmtörténet nagy könyvében, annak ellenére, hogy egy fantasztikus film. Legfőbb erénye a kiválóan megírt történet, amely amellett, hogy rendkívül izgalmas helyzeteket teremt, még érzelmileg hiteles is, és a különféle történetbeli csavaroktól sem riad meg. Mindezt úgy, hogy végig reális tud maradni, a néző pedig könnyen azonosul a szereplők kálváriájával.

Nehéz lenne a Csapdát valamilyen műfajba sorolni. Ha mindenképpen valamely kőbe vésett műfaj szabályrendszerének akarjuk megfeleltetni, akkor a dráma és a thriller közé kellene tennünk. Hogy melyik, az azonban nem egyértelmű. Itt fedezhető fel az a példás rendezői mértéktartás, ami nem engedi, hogy a filmre a drámai (a család széthullása, a fiú elvesztésének lehetősége) vagy a thriller-stílusjegyek túlságosan rátelepedjenek. A rendező Golubovic végig pengeélen táncol, de egyszer se esik le, így a film soha nem válik kínossá.

Mladen, az apa az egyértelmű főhős. Az anya és a fiú is passzív karakterek: döntéseik majdhogynem nincsenek, őket csak sodorja az élet, míg Mladen aktív és cselekszik. Önfeláldozásra és morális konfliktusra kényszeríti az a csapda, amit az idegen férfi állít elé. Mint ahogy a film plakátszövege is mondja, „képes lennél-e gyilkolni a gyereked életéért?” Ez Mladen konfliktusa is, aki amellett, hogy már eleve azon is dilemmázik, hogy megbízhat-e egy vadidegen emberben, még ha meg is bízik, kénytelen elszámolni saját lelkiismeretével, hogy vagy hagyja meghalni a fiát, vagy megöl egy embert. Két morális szint csap össze egymással Mladenben. Az Antigonéval ellentétben itt nem az a kérdés, melyik erkölcs a jobb, melyik döntés képviseli a magasabb jót. A Csapda kérdése ezzel éppen ellentétes, s így hangzik: melyik út a „kisebbik rossz”, szembenézni az emberi és erkölcsi törvényekkel (megölni valakit), vagy kikerülni ennek morális problémáját, de szembenézni azzal, hogy azáltal, hogy az apa passzív marad, valószínűleg a halálba küldi a fiát.

Voltak ítészek, akik a véletlenek túlzott szerepét kritizálták A Csapdában, ezt azonban nem érzem indokoltnak. A filmbéli, egyébként valóban nagyszámú véletlen összejátszása nem frusztrálja a nézőt, hanem a történet előremozdítását segíti, általában valamely forgatókönyvi csavarral egybekötve. Emellett a főhős elé is minden egyes véletlen (és csavar) újabb megpróbáltatást állít, ezáltal döntéshelyzetbe kényszerítve őt. A véletlenek túlzó szerepét pedig felróhatnánk más filmeknek is: ilyen alapon nézve A mások életét is kritizálhatnánk, holott az is egy remekmű. A Csapda egyébként nem az, de ennek ellenére az év egyik meglepetésfilmje, ki ne hagyják!

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!