A meztelen dobos
A meztelen dobos magyar címe szokás szerint nehezen adja vissza az eredetiben (The Rocker) rejlő jelentéstartalmakat; viszont, merő véletlenségből, ezúttal a fordításnak is van értelme. Ebben a moziban ugyanis tényleg lecsupaszítanak egy zenészt a készítők, egészen a csontvázig – bár nem pont úgy, mint anno tette azt Robbie Williams a Rock DJ hírhedt klipjében. Néhol meglehetősen alpári humorral operáló vígjáték létére a film képes arra, hogy érzékeny portrét rajzoljon egy lecsúszott, majd főnixmadárként feltámadó kiöregedett rockerről. Ez pedig úgy lehetséges, azért működhet egyáltalán a hatásmechanizmusa, mert megtalálták azt a színészt, aki a főszerepet valódi élettel tudja megtölteni, és elég hiteles ahhoz, hogy elvigye a hátán A meztelen dobost.
Ez az ember nem más, mint Rainn Wilson. A hazánkban eddig nem túl ismert komikus a The Office című tengerentúli kultsorozat oszlopos tagja, kisebb szerepekben pedig a Junoban és a szintén muzsikus-sorsokról (is) szóló Majdnem híresben találkozhattak vele a magyar mozibarátok; az igazán elvetemültek pedig még Rob Zombie Ezer halott háza c. örökbecsűjében is láthatták elvérezni. Most kapott egy zseniálisan megírt főszerepet a bizonyításra – ő pedig, filmbeli karakteréhez hasonlóan, élt is a felkínált eséllyel, méghozzá szenzációsan.
Lúzer-Fishként és eszelősen zúzó rocker-Fishként is brutálisan jó. Szánnivalóan gusztustalan, de közben bámulatosan önironikus - és mikor a színpadra lép, megtörténik a csoda. Ott aztán összedobol egy hektoliter izzadtságot, és amint lelép (gyakrabban lezuhan) a maga kicsiny Olümposzáról, ez a verejték-mennyiség máris visszaváltoztatja undorító, szuszogó vaddisznóvá. Mindkét figura ő – és ezzel a kettős személyiséggel máris jóval összetettebb karakter, mint a most futó vígjátékok hőseinek 90%-a. De a Maya Forbes-Wallace Wolodarsky írópáros nem elégedett meg ennyivel: igazi élő-lélegző embert csináltak belőle, akit ütős dumákkal is felfegyvereztek. Akit komolyan kell venni, annak ellenére is, hogy valójában nem szabad.
Hiszen mégiscsak egy meztelen dobosról van szó. S ha már itt tartunk: Peter Cattaneo, a mozi Angliából importált, Oscar-jelölt rendezője az Alul semmi c. remekével nem csak azt bizonyította, hogy nem riad vissza a nem éppen vonzó fedetlen férfitestek megmutatásától (amely tudását jelen kritika tárgyában is tudta kamatoztatni); hanem azt is, hogy imádja lúzereit, és bármennyire is kineveti őket, szeretettel mesél róluk. Ez az öreg kontinensről hozott attitűd a film minden kockáján észrevehető, és ettől lesz A meztelen dobos sztorija már-már családi moziba hajlóan kedves. Pár tucat jó ritmusérzékkel pozicionált, nagyon is felnőttes poén garantálja, hogy a „már-már” egész a mozi végéig indokoltan maradjon a helyén. A kötelező happy end miatt némi szirup ugyan lecsorog a vásznon, de ez bőven belefér, másfél óra tömény állatság után.

Ami egyébként a Rocksuli hardcore-verziójának is tekinthető, hiszen felvonultatja a Jack Black-mozi összes erényét (szerethető főhős; fogékony, tehetséges ifjúság; színvonalas, fülbemászó filmzene), és továbbiakat ad hozzá: remekül használja a youtube-generáció ismeretanyagát, odamond az emo-s szubkultúrának és ezen felül meglepően hitelesen mutatja be a zenei életet. Írhatnám, hogy parodizálja, de a lemezcégek lassan önmaguk paródiájává válnak, ergo A meztelen dobos idevágó része szimpla helyzetjelentés.
Amúgy korántsem Rainn az egyetlen, aki ezzel a filmmel mutatkozik be igazán a magyar közönségnek: a „cukorfalat” definícióját kimerítő, bár ebben a moziban végig durcizó Emma Stone eddig csak a Superbad című korszakalkotó tinivígjátékban tűnt fel; a Rainn unokaöccsét játszó, hozzá hasonlóan súlyproblémákkal küszködő Josh Gad (Jonah Hill fiatalabb, de ugyanolyan tehetséges és vicces kiadása) meg gyakorlatilag A meztelen dobossal debütál. Az amerikai lakosság nagyobbik, elhízott fele vele és Wilsonnal ebben a moziban új héroszokat kapott, az üzenet pedig egyértelmű: nem az vagy, amit megeszel, hanem amit dagi létedre megteszel.
Eme mozgókép tehát nem ígér mást, mint zsírt, verejtéket, és könnyeket; valamint szexet, dobot, és rock’n’rollt. Meg a brit akcentus hisztérikusan vicces kifigurázását – ez a bónusz track.
A meztelen dobos
Játékidő: 102 perc
Rendezte: Peter Cattaneo
Szereplők: Rainn Willson, Josh Gad, Emma Stone, Christina Applegate, Teddy Geiger
Forgalmazó: InterCom
Tovább a film adatlapjáraKommentek
Legyél te az első, aki hozzászól!
Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!
