Az utolsó léghajlító

Van valami jó abban, hogy elkészült ez a film. Hiszen azt a pénzt, amit ráköltöttek, akár arra is fordíthatták volna, hogy szegény afrikai országok lakosait fegyverezzék fel egymás ellen. Ám mivel M. Nyght Shyamalan rendező-forgatókönyvírót senki sem fenyegette meg azzal, hogy ha nemet mond, tényleg ez történik, nincs mit felhoznom a védelmében. Nem rajta múlott, hogy nem lett még rosszabb hely a világ. Sőt.

Már azt sem értem, egy alapvetően tehetséges és kreatív rendező miért vállal iparosmunkát - ráadásul ilyen pocsék alapanyagból. A sorozat, amelyből a film készült, egy a tucatszériák közül: nem nyújt semmi olyat, amitől évtizedes kultstátuszt vívhatna ki magának. A Dragonball még kult is volt, mégis befürödtek vele. Itt pedig alapjaiban véve arról van szó, hogy az összes létező fantasyklisét egybegyúrták, s mindezt megbolondították némi Ötödik elem-áthallással.

Mégis, bármilyen meglepő, az alkotókat ezért nem megvetés, csupán sajnálat illeti (itt szigorúan a rajzfilmsorozat készítőire gondolok, a filmeseket továbbra sem menti fel semmi!). Hiszen ebben a műfajban már mindent elmeséltek, ami elmesélhető; az összes létező módon. A fantasy kimerült - némi szünet és újragondolás után remélhetőleg szemléletváltás vár rá (ahogy történt az a westernnel is az utóbbi években). Ha nem, akkor a néző szenvedhet tovább. Mert annál nincs szomorúbb, mint mikor a fantáziáról elnevezett mozgóképes zsánerből pont ez az összetevő hiányzik…

Szóval, A Gyűrűk Urával, de legkésőbb a Narniával meg a HP-sorozattal végleg kimerültek a műfaj tartalékai. Shyamalan ennek ellenére pont ezzel a filmmel akarta menteni a menthetőt, s így kifényesíteni alaposan megkopott nimbuszát. Nem jött össze, pedig a képi gondolkodásán még mindig látszik, hogy anno Hollywood legnagyobb ígérete volt. De történetet mesélni már rég nem tud úgy, ahogy kéne.

A legnagyobb baj, hogy nincsenek váratlan fordulatok a sztoriban. Nem kellenek persze egy gyerekmesébe hitchcock-i húzások, de két sablon között egy szusszanásnyi újítás jólesett volna. Maradt az ásítozás - ez pedig egy Jeleknél vagy egy Hatodik érzéknél elképzelhetetlen lett volna… A főhősök és a szörnyek is unalmasak, főleg, hogy utóbbiak a Végtelen történetből és társaiból köszönnek vissza; a 3D meg egyszerűen kamu. Az ifjú színészpalánták ráadásul nem valami ügyesek - mindent elmond róluk, hogy közülük a legrutinosabb és legjobb az amúgy borzasztó Dev Patel. Róla különben az jut eszembe, hogy lám, Shyamalan ezúttal nem tolta be saját magát a filmbe, de azért talált maga helyett eléggé tehetségtelen indiai színészt…

Említettem, hogy a képekkel nincs gond: bár semmi újat nem mutatnak, szép és hatásos beállításokat kapunk, kísérőnek pedig James Newton Howard elmaradhatatlan muzsikáját, ami már nem először rántja ki Shyamalant a pöcegödörből - a direktor úr így már nem nyakig, “csak” hátközépig merül el a salakanyagban.

Jobban is földbe döngölhetném a mozit, de teljesen fölösleges. Ugyanis talán már így is sikerült pár potenciális nézőt elrettentenem (s ezzel megmentenem); ráadásul az igazán nagy bajt ezzel sem tudom megakadályozni: a nagy finálé és az igencsak karcsú katarzis után “jó” fantasys szokás szerint következett egy plusz zárójelenet, amelyben ketten beszélgettek egy szobában arról, hogyan vágjanak vissza a főhősnek. Azt meg mindenki tudja, ebből mi következik.

Valaki igazán megmenthetné ettől a világot.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!