Tanguy - Nyakunkon a kisfiunk

Nyakunkon a kisfiunk. A helyzet olyannyira megalapozott, hogy az utóbbi években a fejlett világ országaiban egyes felmérések szerint tendenciává is vált. Igaz, hogy az akceleráció révén a testi fejlődés felgyorsult, de a világ összetettségéből fakadó hatások miatt a teljes önállósodás ideje egyre (ki)tolódik. Ma már, ha a felnőtt korba lépett ember boldogulni akar, muszáj több lábon állnia, ezért sokrétűbb és hosszabb ideig tartó tanulmányokat folytatnia, mely miatt a fiatalok bizonyos százaléka egyre és egyre tovább (kénytelen) a szülői fészekben (kalitkában) rostokolni. Nem mellékes azonban a kényelem szempontja sem, hiszen így biztos alapokkal a háta mögött építheti saját egzisztenciáját. Hiszen attól még lehet valaki több szempontból is független, hogy huszonakárhány éves létére még a szülői házban lakik. Vagyis, mint minden “kényes” szituáció, a vázolt helyzet is nagyszerű lehetőséget kínál(t) egy remek vígjáték megfilmesítésére. Így született meg a Tanguy, amely vígjátéknak ugyan vígjáték, remeknek azonban már csak fanyalogva nevezhető.

Étienne Chatiliez-nek, hogy élni kívánt a remek témával. Az már viszont teljes mértékben, hogy egy nyögvenyelős forgatókönyvet sikerült csak összefércelnie, amely hemzseg a dramaturgiai hibáktól. Továbbá annyira nincs egyben, hogy szó szerint szét is esik. A Tanguy Megalapozatlan fordulatok, átgondolatlan reakciók tévéfilmbe ágyazott halmaza, amely helyenként szórakoztat ugyan, de művisége miatt bántóan akadozik. Nem tiszta, mi váltja ki a szülők 360 fokos pálfordulatát, s egyáltalán: mi bajuk van (kis)fiukkal, aki tanul, tanít, s egyáltalán, értékes életet él! Ha egy semmirekellő lenne, érthető hozzáállásnak tűnne a “távolítsuk-el-bármilyen-áron” attitűd, de így nemcsak erősnek érzem, hanem teljesen hiteltelennek is. Egymást követik a vicces (porszívó hajnali 5-kor, kitekert küszöbcsavar) és az idegesítő (tízórai Tanguy-nak, összetört hátsólámpa) jelenetek - bár ízlések és pofonok ennél a filmnél is különbözhetnek.

A történet egész jól indul. Van felvezetés, egy biztos és korrektül vázolt szociális szituáció, hogy aztán out-of-the-blue (derült égből) megváltozzon minden. Ezt még lenyeli a néző, de aztán többször véglegesen befuccsol a film. Legalább három olyan pont van (Tanguy elköltözése, Pekingbe utazása, nagymama “lerokkanása”), ahol le lehetne (és le is kellene) zárni a Tanguy-t, csakhogy mivel még nincs meg a kötelező 90 perc, így egyre és egyre erőltetettebben próbálják folytatni a humorát vesztett történetet, hogy úgy a film 2/3-ánál még inkább stílustalan groteszkbe váltsanak az események. A befejezésről (kínai családi idill) ne is beszéljünk, annyira nem illik az egészhez, már csak saját sírjára szórja a rögöket. Szóval kapunk egy közepes filmet, amelyről a sok jó, másutt olvasható kritika MELLÉFOGÁS! Engem a legjobban azonban nem az imént ecseteltek szomorítottak el, hanem az, hogy a Tanguy teljes ideje alatt egyetlen egyszer sem éreztem azt a klasszikus francia humort és atmoszférát, amely például olyan egyedivé fűszerezte a Tökös, a török, az őr meg a nő-t vagy a Balhé-t.

Eric Berger, aki Tanguy Guetz-et alakítja, idegesítő egy jelenség! Ez persze teljes mértékben a színész érdeme, akinek sikerül elérnie, hogy a 28 éves fiatalembert egy végtelenül ellenszenves, tenyérbemászó figurává tegye, ergo mi is a szülők mellé álljunk a családi hadviselésben. Sabine Azéma (az anya) és André Dussollier (az apa) végül jól oldják meg a fokozatos “megőrülés” adta feladatokat; nekem elsősorban Dussollier játéka nyerte meg a tetszésemet. Így, ha a forgatókönyv nem is, legalább a színészek jól teljesítenek. De ez kevéssé a rendező, Chatiliez érdeme, akinek kezében nem tud működni a Tanguy - Nyakunkon a kisfiunk. Így marad egy tévéfilm színvonalú, tingli-tang(l)i vígjáték, amely ugyan szerez néhány kellemes percet, de semmi kétség, tálcán kínálja a felejthetőség átlátszó gyümölcsét. Amelybe sosem túl kellemes beleharapni.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!