Donnie Darko

Nehéz. Kamasznak lenni nem főnyeremény, legalábbis ami a kétségeket illeti. Én is hinni akartam, hogy képes vagyok nyereg nélkül meglovagolni a világot, de amikor a valóság folyton pataakasztó akadályokat hányt elém, nálam is elszakadt a cérna. Hol üvölteni akartam, a tehetetlenség legkézenfekvőbb kifejezőmódjáért nyúlva, hol darabokra szabdalni a színes, lélegző 3 dimenziót. Késsel, fejszével, vagy motoros fűrésszel? A probléma (igazságtalanság, elviselhetetlenség, felfoghatatlanság… stb.) gigantikusságához igazodva. Gyógyszert ugyan nem kellett szednem, és házat sem gyújtottam másokra, de hittem talmi halhatatlanságomban, hittem az álmok súgta fóbiákban, és rágtam-csócsáltam az elém vetett bizonytalanság-cafatokat. Igazi individuális vadállat voltam én is, mint mindenki más, és alig vártam, hogy ezek az idegszaggató akupunktúra-tűk kiszakadjanak végre az agyamból. Úgyhogy nekem ne mondja senki, hogy képtelen vagyok megérteni Donnie Darkot!

Richard Kelly szemtelen 26 évesként rendezte meg a Donnie Darkot. Azt a történetet, amelyet ő is írt, és mikor nekifogott, még fogalma sem volt róla, mi lesz majd belőle, ha befejezi. Mit mondjak, lett belőle valami! Méghozzá nem semmi. Olyannyira nem, hogy miután megnéztem, csak ültem tovább szobám kellemes félhomályában, és ezerrel pörgött az agyam azon, hogy akkor erről most mit is lehet írni? Kezeljem sci-fi-ként, drámaként esetleg krimiként? Írjam le egy hallucinatív fantazmagóriaként, vagy beszéljek róla szó szerint veendő példázatként? Igazság szerint még most sem tudom eldönteni! Éspedig azért nem, mert Kelly szándékosan hagyott (stílszerűen) féregjáratokat a Donnie Darkóban (továbbiakban D. D.), hogy mindenki a saját maga elképzeléséhez lyukadhasson ki: akár egészségtelen féregnyúlvány perforációként, akár pozitív expedíció gyanánt. Úgyhogy az én tisztem innentől arra korlátozódik, hogy az alappillérekről szőtt gondolataimról elmélkedjem.

D.D. nem egy (elme)beteg kamasz. Illetve az, de elsősorban nem az. Hanem egy olyan fiatal, akinél szenzitívebben csapódnak le a bonyolódó (megfelelés - érvényesülés koordinátái mentén szerveződő) merev világ hatásai. D.D.-t nemcsak a bizonytalanság feszíti, hanem a mindenáron választás erőszakos gyötrelmei is. Kelly vastag kontúrral és abszurd egyértelműséggel mutatja meg, hány(féle) személy (könyv, filozófia, politikai irányzat, művészi forma… a sor még sokáig folytatható) próbál a hatása alá hengerelni bennünket, hogy VÁLASSZUK ŐT! A politikusok, a tanárok, a pszichiáter mind-mind olyan Kizárólagos Istenek, akik a saját “uralmuk” alá hajtás próbálkozásai közben az önálló és szabad individuumot (a “hadd-döntsem-el-én”-t) veszélyeztetik. Csoda-e, ha D.D. irányadó gondolatai a predesztináció és az időutazás problematikája felé tendálnak? Nálam a Nyúl megjelenése D.D. freudi Felettes Énje, amely menekülni akar ebből a világból. Nyilvánvaló irány az önpusztítás, méghozzá nem a hagyományos, hanem a “másokban ölöd meg saját magadat” útján. Az “alternatív jelen”-csattanó a filmben szerintem pontosan arról szól, hogy a választási lehetőség a mi kezünkben van, hiába ábrázolják a Vég érkezését egy irányíthatatlan turbinával. De persze lehet, hogy semmi sem így van! Ki tudná 100%-os biztonsággal megmondani?

Jake Gyllenhaal remek D.D. zárkózott szerepében. Ezt a zárkózottságot Kelly úgy teszi számunkra láthatóvá, hogy teljes mértékben kivetíti a vászonra. Amit a filmben látunk, az a külső valós világ és Donnie belső “fiktív” világának az összemosódása. Mindezt Steven B. Poster olyan álomszerű képekkel és Michael Andrews olyan “erőszakos” zenével támasztják alá, amely ténylegesen a két világ határára vezet bennünket. A karakterek megfelelően erősek, amelyről olyan színészi alakítások “tehetnek”, mint Mary McDonnell, Beth Grant, Drew Barrymore vagy Patrick Swayze (!!!). A Donnie Darko eléri azt, hogy gondolkodtat. Az egymás mellé állított világok kinek-kinek más végkövetkeztetés leszűrését teszik lehetővé, amely miatt nem lehet teljesen egyértelműen vélekedni a filmről. Elsősorban azoknak ajánlható, akik képesek elvonatkoztatni a folytonosan láthatótól, és elhiszik azt, amit csak érezni-gondolni lehet.

Megjegyzésként még annyit: kritikám első látás után született, ennélfogva nem kizárható, hogy egy másodszori megtekintés után homlokegyenesen vélekednék egyes dolgokról! Azaz a legjobb, ha mindenki saját maga dönti el, (kinek) miről is szól igazán a Donnie Darko!

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!