Terminátor 3 - A gépek lázadása

A filmes világ hatalmas univerzumának részhalmaza a sci-fi film, és ezen belül talál-ható a további részhalmaz: az időutazásos történetek.

Az egyik legfontosabb kellék az idő korlátjainak átlépéséhez az maga az időgép. Ez a gép lehet karóra nagyságú, vagy éppen egy fél sivatagot átölelő masina. Ha nem egy ember alkotta gépnek köszönhető az utazás, akkor vagy egy ismeretlen tárgynak, vagy esetleg egy elektromos viharnak, természeti katasztrófának köszönhető az átlibbenés. Az időutazások középpontjában nem feltétlenül az út áll, hanem anakronisztika; az éles kontraszt a különböző korok, kultúrák között.

Fred Ward egy motorral robogott a western korba (The Time Rider), hogy a saját nagyapja legyen, Michael J. Fox pedig egy DeLorean márkájú gépkocsit vezetett egészen 88 mérföldig (Vissza a jövőbe). Az előbbi esetben a motornak nem volt köze az utazáshoz, csak rossz helyen berregett, rossz időben, de Marty McFly alatt már egy folyamatosan, rohamosan fejlődő időkapu falta az utat. Az Időviharban egy egész katonai hadosztály lépett vissza több száz évet, míg a Végső visszaszámlálásban “csak” egy repülőgép-anyahajó úszott fenségesen a nyolcvanas évekből egészen 1941-ig. A Navigátorban egy nomád horda tette tiszteletét nálunk, az Időbanditákban egy tucat törpe pattogott ide-oda, viszont a Jöttünk, láttunk, visszamennénk! Két részében csak lovag és csatlósa került hozzánk véletlenül. Se szeri, se száma a hasonló témában felvonuló kombinációknak, és ugye legtöbbször valamilyen fontos esemény megváltoz-tatásának áhított képzelgései közé keveredünk. A lényeg, hogy az élet egy meghatározó pontjában törést idézzünk elő.

Erről szól az egyik legismertebb időutazásos sci-fi, a Terminátor is, melynek immár harmadik részében izgulhatunk John Con-nor hányatott sorsáért.

John Connorral. A gépek, miután átvették a ha-talmat mesterséges intelligenciájuk, a SkyNet segítségével, létrehoztak egy időgépet, mely-lyel a múltba abszolváltak egy pusztító cybor-got, aki néhány évtizedes visszaugrással a har-cos mamáját vette célba. Amire nem számí-tottak, hogy az emberek beszivárgó han-gyácskaként hasonlóan cselekedtek, vissza-juttatva egy kicsit gyengébb, de annál eltökéltebb segítséget, aki majd megvédheti a célszemélyt. A koncepció végigkísérte a trilógiát, ezért nem kell belebonyolódnom a mesélésbe, hisz aki egy részt látott, az majd-nem látta mindet. Ami változott az epizódok elkészülte közben, az a technikai virtuozitás és az apró finomságok, ötletek felhasználása. A lényeg a folyamatos menekülés, ami végül egy grandiózus leszámolásban ötvöződik, minek során a jók győznek, vagy próbálnak patthelyzetet kicsikarni. Eddig sikerült megakadályozni az elkerülhetet-lent, ám sajnos csak elódázták a háborút, nem nyerték meg.

A SkyNet tanult hibáiból, ezért kicsit változtatott a tervén. Már nem John Con-norra koncentrálnak, hanem a körülötte harcoló bajtársaira, a “jobb kezeire”.

A legújabb gyilkos masina, a T-X (Kristanna Loken) egy új modell (hiszen végül is abból a szakmából érkezett, vagy mi?), aki szinte perpetuum mobileként képes célra törni, nem kímélve sem embert, sem gépet. John Connor (Nick Stahl) váratlan helyről kap segítséget, mivel a megmentőjét, a kevésbé ütőképes 101-es terminátort (Arnold Schwarzenegger) nem ő küldte a saját megsegítésére, hanem jövendőbelije, aki a második legfontosabb személy a SkyNet halállistáján. A hölgy Kate Brewster (Claire Danes), és olyan hitetlenül áll az események sod-rában, mint annakidején Sarah Connor, John édesanyja, vagy tizen pár éve maga John. Mikor végül bizonyos kirobbanó események és szájba csapódó lövedékek teljesen meggyőzik saját fontosságáról, keményebb kézzel kezd harcolni, mint a véget nem érő menekülésben testileg-lelkileg megfáradt John Connor.

Azért az még kérdés, hogyan ejthette teherbe Sarah-t a jövő katonája, mintegy létrehozva a messiást, ami ugyebár a szeplőtelen fogantatás kategóriába kellene, hogy tartozzon, de talán a negyedik rész tartogat néhány meglepit!

Jonathan Mostow korrekt rendező, figyel-mesen nyúlt az anyaghoz. Stílusában egészen hasonlít Cameronra, de összességében hiányzik valami. Az apróbb bakik (pl. John Connor be-bújik egy koporsóba, amit a terminátor behelyez egy várakozó hullaszállítóba. A kocsi nem golyóálló, kintről lövik a kommandósok, a fiú mégis szinte azonnal lerúgja magáról a koporsó fedelét, megkockáztatva, hogy egy eltévedt golyó esetleg eltalálja) megbocsáthatóak, de a filmből kiveszett a varázs, ami az első két részben még erősen működött. A T-X nagyon dögös, nagyon szexi, de összességében kicsit erőtlenebb, mint Robert Patrick T-1000-es karaktere az Ítélet napjából. Ennek ellenére máris komoly rajongótábora lett az ifjú színésznőnek, akinek legjobb pillanatai azok, amikor Schwarzival méri össze erejét, és leamortizálnak egy komplett w.c. blokott (ilyet már csinált Arnie a True Lies-ban is), meg egy fél irodaházat.

A másik gyenge jellemábrázolás a John Connort életre keltő Nick Stahl-ban csú-csosodott ki, aki árnyéka gyermekkori önmagának. Szinte nevetséges elképzelni, hogy egy ilyen keskenyvállú ficsúron múlik a világ sorsa, de az internetes fórumo-kon erről megoszlanak a vélemények. Claire Danes egészen dögös, bár kicsit erőltetettnek tűnik beleszövése a történetbe. Néha többször biggyeszti le az ajkát, mint szükséges, de neki ez lassan már védjegye lesz.

Earl Boen), aki némi iróniával próbálja a Kate-ben felgyülemlő érzelmi vihart egy röpke beszélgetés során feldol-gozni, mintegy emlékeztetve a nézőt, hogy ő bizony már kétszer is túlélte a terminátorokkal való találkozást, ezért igazán szerencsés ember. Aztán egyszerűen kifut a filmből, és sorsa egyelőre ismeretlen lesz számunkra. Talán még egyszer viszontlátjuk őt.

A trükkök egészen elfogadhatóak, bár még mindig van mit csiszolni a virtuális valóságban. Külön kellemesség, hogy néhány jelenetet magyar számítógépes csoport fabrikált látványosra, melyek közül a kedvencem az, amikor a T-X karja átalakul, és közben a T-101-es vadul lövi egy gépfegyverrel. A lepattanó szilánkok igazán szépek lettek!

A zene sajnos erőtlen. Ami a horrorfilmekben működik (fúvos-futamok) az itt sajnos nem annyira marad meg. Hiányzik Brad Fiedel, akárcsak az első két rész rendezője, de azért Marco Beltrami is igyekezett. Még szerencse, hogy a jól ismert terminátor-motívum felcsendül a film végén, mert néhányan valószínűleg a kitörölhetetlenül fejben zúgó dallamok miatt szerették a filmet.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!