Collateral - A halál záloga
Max (Jamie Foxx) számára ez az éjszaka sem indult másképp, mint a többi hosszú műszak. Két fuvar között rövid álom saját cégről, majd utasok a nagyváros szétszórt pontjain. Egy jogásznő, aki éjjel is a legfontosabb ügyén dolgozik (Jada Pinkett-Smith); egy ingatlanügynök, aki 5 helyre néz be egy éjszaka, s mindent 600 dollárral honorálja (Tom Cruise). Max napja ennél érdektelenebb talán nem is lehetne. Lehetne, ha a kettes számú utas valójában nem Vincent, a pszichopata bérgyilkos lenne ...
Végignézve az idén mozikba került filmeket, nem egy várva várt darab okozott már kellemetlen pillanatokat, ideges karfamarkolásászt, alig várt vége főcímet vagy vetítőtermi kirohanást. A Van Helsingek, Riddickek, Halálok ragadozók ellen (lassan) már a videotékák polcán pihennek, hogy totális agyi megsemmisítést hajthassanak végre kikölcsönzőik ellen.
A gyilkos mosolyú Tom negatív szerepben az Interjú a vámpírral óta nem fordult elő a filmvásznon, pedig a Collateralt alapul véve több, mint hanyagolnia kellene Ethan Huntot és a törvény jobbik oldalán álló társait. Vincentként az év egyik legcoolabb alakítását hozza; kellően visszafogott és meglepően intelligens, de ha a munkára kerül a sor, kegyetlen és véresen profi szakember.
“Egy fickó felül a metróra, itt L.A.-ben, és meghal útközben. Gondolod, hogy valaki észreveszi egyáltalán?” - száll be Vincent a kocsiba, mint jól öltözött, középkorú férfi; semmi feltűnő, csak egy szürke öltöny és őszbe forduló haj. Az első megállóban azonban máris egy hulla esik Max kocsijára. “Te ölted meg? Nem, én csak lelőttem. Az esés és a golyó végzett vele” - a film fekete humora Stuart Beattie forgatókönyvíró (A Karib-tenger kalózai) forgatókönyvíró tollát dicséri.
Vincent látszólag nem bíz semmit sem a véletlenre, percre pontos terv szerint közlekedik állomásai között, és rakja rendbe az örök vesztes Max életét. Bérgyilkosunk életfilozófiája legalább olyan pontos és ütős, mint a lövései; nemcsak a mai nagyvárosok rendezetlenek és szétszórtak, hanem a bennük élő emberek is, s ez alól nem kivétel Max és Vincent sem.
Talán a remekül megírt szkript teszi, a pengeéles párbeszédek, az acélkék színvilág, az atmoszféra, vagy az utat átszelő prérifarkasok - a Collateralt nem lehet nem szeretni. Ez a film egy olyan puzzle, ahol minden darab a helyére kerül, a betétdaloktól a legapróbb mellékszerepekig. Az idei év egyik leglátványosabb akciójelenete, a klubbeli leszámolás alatt Paul Oakenfold megy; az Audioslave Shadow on The Sunjának szövege minden sorában a filmet tükrözi vissza. Mark Ruffalo (a Hirtelen 30 cuki fotósa!) latino rendőrként követi Tom nyomait; míg Irma P. Hall, a Betörő a szomszédom félelmetes főbérlője, Max édesanyjaként olvad el Vincent kedvesebbik felétől.
Egy remek filmet édeskés hollywoodi happy enddel elszúrni súlyos hiba; a Collateralnak azonban még a tipikus akciós befejezést is elnézzünk: ha Tom el is felejt célozni az utolsó öt percben, az év egyik legjobb, Oscar-jelölésre érdemes alakítását hozza. Még kérdés, hogy irány a mozi? Ready, steady, go!
Collateral - A halál záloga
Játékidő: 120 perc
Rendezte: Michael Mann
Szereplők: Tom Cruise, Jamie Foxx, Jada Pinkett Smith, Mark Ruffalo, Peter Berg, Bruce McGill, Irma P. Hall, Barry Shabaka Henley, Richard T. Jones, Klea Scott, Debi Mazar, Javier Bardem, Jason Statham
Forgalmazó: UIP-Duna Film
Tovább a film adatlapjáraKommentek
Legyél te az első, aki hozzászól!
Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!
