Charlie angyalai
Farrah Fawcetten kívül ismeri valaki a másik két (induló) angyal nevét? Csak mert ‘76 és ‘81 között 109 részt ért meg a széria. Kate Jackson és Jaclyn Smith a két barna - nekem Kate Jackson tetszett annak idején, de hát szegénykém éveinek száma ma már 52-t tesz ki az egykori angyalok jelenlegi 158 összéletkorából. És sőt pláne: ki emlékszik valamire a történetekből?! Bizonyosan senki, ezért ideje volt már összevakarni némi tőkét (92M $), amiből lehet valamit varázsolni, mert a téma igazán hálás: adott három gyönyörű magánszimatnő, akik betegre képezték magukat mindenféle harctechnikákból, tőlük tanul a kaméleon, röptében kapják el a kabócát, a kulcslyukon is bejutnak mindenhová és behunyt szemmel rakják ki a bűvös kockát. Igazából nem is kell sok fejtörés a történetre, csak legyen pörgősen akciódús, és ha jól vannak összeválogatva a lányok, akkor tuti a siker. A lányok olyan szuperhősök, akik ránézésre teljesen normálisak, nem agyongyúrt izomkolosszusok, hanem törékeny lények a “szomszédból” (de inkább ők törnek), könnyen lehet velük akár még azonosulni is és ezt szereti a néző. Egy némely apró fazonigazítás, a korábbi barna-szőke-barna felállás helyett jöhet a sokkal mutatósabb fekete-vörös-szőke, a 20 évvel ezelőtti divatos nevek (Sabrina - Jill - Kelly) helyett frissítés (Nathalie - Dylan - Alex) és máris jöhet az örömmunka. Hunt ügynök? Túl sokat szöszmörög. James Bond? Valamelyik szociális otthonban keresi a protkóját. De jobb is, mert itt vannak az Angyalok!
Cameron Diaz Lucy Liuhoz képest több mint tízszer annyit tett zsebre), szerepproblémák, no és a megjelenés. Azt mesélik, hogy az egyik napon megérkezett Drew Barrymore a forgatásra, széjjelnézett, mint Gálvölgyi a Csinibabában és le is fújta az aznapi melót (társproducerként megtehette) és tépett a varrónőjéhez átszabatni a cuccait.
A végeredményen viszont már kisimultak a homlokráncok, és nagy egyetértésben lubickoltak a lányok a szerepükben, földön-vízen-levegőben. Tökéletes érzékkel nyúltak a lecsóba, elegánsan oldják a meg a feladatukat, az eredetiből unciányi pontossággal annyi komolyságot tartottak meg, amennyit szükséges volt, és halálpontos ráérzéssel renoválták a figurákat. Tán csak Lucy Liu arcán fedezhetjük fel néha a gondterhet, amint azon izgul, hogy megállja-e a helyét a két szupersztár kollegina mellett, de ez menten megszűnik, amint testmozgásra kerül a sor: hármójuk közül egyedül neki volt számottevő képzettsége küzdősport téren, amit magabiztosan prezentál is rendesen.
Örvendezhetnek a Mátrixrajongók, újabb bizonyítást nyer, hogy az a négy Oscar nem bunda volt. Van egy rész, ahol Drew Barrymore-t mellbelövik és keresztülszáll egy panorámaablakon, (és annak a háznak a kertjében landol, ahol 18 évvel korábban az E.T-t forgatta!) Ebbe illenék belehalni, de ez természetesen szentségtörés. Mielőtt a jobbérzésű mozimászkász felszisszen, hogy ez azért mégis csak sok, megáll a kép, és szépen lassan visszateker a lövéshez, lassítva mutatja meg, hogy mi is történt - egy az egyben beépítve a Mátrix kilőtt-golyó-hasítja-a-levegőt trükksorát. A tettlegességi koreográfiában többször is visszaköszönnek Neo akciói a metróalagútból, vagy a virtuális edzőteremből.
Bill Murray is tökéletesen illeszkedik a képbe, hozza a satnya kísérőfigurát, akin mindig lehet röhögni, még akkor is, ha néha elveti a sulykot, és fogságában pölö pisztolyt farag gyertyából. Sikerült a sorozatbéli Charlie mitikus majdnem jelenlétét átmenteni, - akinek sokkal sármosabb a magyar hangja, mint az eredeti (ugyanaz a John Forsyhte játssza, mint ‘81-ben), most sem lehet látni, csak hallani, és hogy ennek mennyire nagy jelentősége van, csak akkor érezhetjük, amikor a Drew Barrymore a parton látni véli…
Charlie angyalai
Játékidő: 98 perc
Rendezte: McG
Szereplők: Cameron Diaz, Drew Barrymore, Lucy Liu, Bill Murray, Sam Rockwell, Kelly Lynch, Tim Curry, Crispin Glover, Luke Wilson, John Forsythe, Matt LeBlanc, Tom Green, LL Cool J
Tovább a film adatlapjáraKommentek
Legyél te az első, aki hozzászól!
Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!
