Rossz társaság

Nem is tudom, mire mennénk Amerika nélkül. Ezek a derék jenkik már megint megmentik a világot, vagy ha nem is azt, legalábbis saját magukat biztosan. S hogy mi az a rettenet, ami fenyegeti a világot? Zúgó meteorit? Ökológiai katasztrófa? Éhínség?

Á, csak megint atombombát akarnak robbantani Amerikában. A téma annyira unalmas, lerágott csont, hogy még a Fókusz sem foglalkozik vele, pedig ha valami, akkor az biztosan. Talán a Naplóba bekerülhetne, de ez még ahhoz is elég gázos. Ez a bomba persze kelet-európából származik - köztudott, hogy ezeknek semmi más gondjuk nincs, minthogy atomokat gyártsanak, s robbantgassanak az USA-ban. Amúgy a hidegháború végét követően az amerikai filmesek, forgatókönyvírók egész egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a kialakult helyzettel, hiszen ősellenségük a nagy orosz medve, leginkább egy megszelídítésre vágyó medvebocs, amelynek esze ágában sincs megtámadni a szabad világ ”állítólag” legnagyobb védelmezőjét. De mit tehetnénk, a nézőnek, pláne ha amerikai, kell valami ellenségkép, különben miről is beszélgetnének baseballozás közben. Pedig úgy tűnik, a gonoszokkal vívandó meccs vesztésre van ítélve, hiszen a CIA már az elején elveszti egyik beépített emberét, mindjárt null-egy, szinte kezdésből. Az akciónak lőttek, mindenki lemond, aki meg nem, azt lemondatják, hazamennek a vitézek, konyec filma, mehetünk mi is. De nem úgy ám! Kiderül, hogy a halott ügynöknek van egy unokatesója, aki kiköpött olyan, mint ő, azzal a különbséggel, hogy még él. Ráadásul elég rosszul, hiszen azon kívül, hogy a játszótéren ő a legjobb sakkozó, meg van egy zűrös barátnője, nem sokat tud felmutatni. Épp ez kell a CIÁ-nak, egy leégett pasas, akit felvillanyoz egy kis mellékkereset. Úgyhogy szerepcsere, Chris Rock kéreti magát (ahogy szokás), aztán beáll, s végigcsinálja a küldetést. Ami persze veszélyesebb, mint mondták, ha az ember nem vigyáz, még a végén a fogát is otthagyhatja. Ráadásul ezek az oroszok nagyon rafináltak, nem bízhat bennük az embere, főleg, ha néha egymást is lövik. Mindenesetre Anthony Hopkins korát meghazudtoló lelkesedéssel ugrik, vetődik, lő, de miért? Gondolom jópárezer dollárért. Ja, az más, annyiért bárki megküzdene ezekkel a muszkákkal, csak közben egyre fogy az idő, a bomba meg robbanni fog, mert ezek bizony olyanok.

Szokásos klisé: a piros visszaszámlálót láthatjuk, amint lassan a nullához ér, miközben a főhős izzad, mint a barom, a néző pedig lerágja a körmét, mert a jelenet legalább annyira izgalmas, mintha egy MacGyver epizódot látnánk, aztán jön a happy end, a szerelmesek együtt, a nem szerelmesek nem együtt, ujjé, még a nap is kisüt. Mit is csinálnánk Hollywood nélkül? Lehet, hogy gyakrabban látnánk igazi filmeket?

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!