Collateral - A halál záloga

Mit érdemel az a bűnös, akinek a záloga a kezemben van? Emlékszik még valaki erre a csoportos játékra? Azt már nem tudom ugyan, mi volt a lényege, de hogy valamilyen büntetést vont maga után a kezünkben lévő tárgy gazdája, az egészen biztos. Én így vagyok most Michael Mann-nal! Az amerikai rendező eddig még mindig megúszta, hogy zálogot kelljen beszolgáltatnia, méghozzá teljes joggal! Mert Az utolsó mohikán, a Szemtől szemben, A bennfentes vagy az Ali minimum korrekt, becsületes, átgondolt filmek voltak. Bátran mertek lubickolni a választott műfaj keretei között, méghozzá úgy, hogy látványos figurákat mutattak be a mélységben, bölcsen elkerülvén a sekély víz buktatóit, ahol csak homokkal megy tele az ember szeme és szája. De ahogy minden rossz megszakad egyszer, úgy - előbb vagy utóbb - a nyerő széria is véget ér. A Collateral című film miatt ugyanis elkerülhetetlenül zálogot kell kérnem Mann úrtól. Nincs apelláta, ha igazságosak akarunk lenni, még a múlt sikerei miatt sem lehetünk tekintettel a jelenre! Úgyhogy még egyszer kérdem: mit érdemel az a bűnös, akinek a záloga a kezemben van?

A Collateral - A halál záloga kevéssé átgondolt film. Persze mindig van egy tűréshatár, egy bizonyos hibamennyiség, amely felett az ember a nemes cél érdekében (a szórakoztatás) még hajlamos szemet hunyni, ám a magamfajta, minőségre vágyó néző, ha már két kezét igényli az alapvető kérdések összeszámolása, lázadozni kezd. Hogy itt bizony meglehetősen kilóg a lóláb. Michael Mann a Collateral-nál az intellektualitás és a következetes ésszerűség helyett a popularitás oltárán áldozott. Méghozzá nem is kevés mécsessel. A fő baj azonban az, hogy a tömjénfüst többnyire totálisan elnyomja a gyertyalángot. Jó, értem én, hogy egy bipolaritástól lüktető drámát akart a feszültség lakkruhájába öltöztetni, de talán azért mégsem ártott volna, ha a célközönséget nem csupán zombi-elméjű popcorn-rágóknak tekinti, és valamelyest alázattal viseltetik a dramaturgiai ésszerűség iránt! A Collateral annyira mesterkélt, hogy az már elszomorító! Kiszámíthatósága előre ordít, fullig celluloid-ízű; pimaszul szemtelen, sajnos 100%-ig negatív értelemben. Hülyére veszi az intellektust, amely csak cseppnyi hitelességért imádkozik, mégis hiába. És ezt még Tom Cruise Richard Gere-t majmoló, rizsporos frizurája is tetézi. Ha jól belegondolok, több zálog is lesz ebből, Mann úr!

Nézzük a kérdéseket: Ha Félix ellenőrzésként Vincent után küldi az embereit a Fever nevű szórakozóhelyre, egyáltalán mi szükség van Vincent-re? (Nem akarok gonosz lenni, de ezzel az egy kérdéssel meg is dől a sztori létjogosultsága…) Aztán: A fenének kell elrejteni a csomagtartóba az első hullát, amikor 5 perccel később 2 áldozatot hagy Vincent az út kellős közepén? Nem is szólva arról, hogy amikor kirabolja az útonálló banda a taxit, még öten vannak, amikor Vincent visszaszerzi tőlük a táskáját, már csak ketten. Hová lett a másik három? Ráadásul: Miért nem védi és/vagy figyeli senki az oly fontos tanúkat? Érthetetlen: Miért menti meg Vincent Max-ot, és később miért hagyja életben? Az égvilágon semmi magyarázat nincs rá; egy bérgyilkos nem haverkodik, és nem terel gyanút másra, ráadásul ez a hárítás-dolog akkor már meg is dőlt. Nem beszélve olyanokról: honnan van Vincent-nek belépőkártyája az utolsó célpont épületéhez; honnan tudja, hol kell elnyiszatolni az áramellátást; miért gyógyul be percek alatt a lőtt sebe; hogyan ugrik fel egy száguldó metróra… etcetera, etcetera. Elég lesz? Én azt hiszem, igen!

nálam annyira hitelét vesztette ez a sztori, hogy túlzottan nem is akarok erőlködni azon, hogy valami igazán jót találjak benne. Pedig a Collateral - eltekintve attól, hogy az utolsó negyed órára dudikoff-paródiává válik - annyira nem is rossz film! A Fever-beli jelenetsor izgalmas és jól megkoreografált, a taxi belsején átsüt a szimbolikus klausztrofóbia, és a színészek sem bakiznak. Csak… csak nem él a koncepció! A motivációk vagy láthatatlanok vagy zavarosak; a Vincent-Max közti dinamika nem működik; a rendőrök jelenléte vagy indokolatlan vagy elhibázottan nevetséges (attól függ, mi volt az elképzelés). Kétszemélyes drámának nagyszerű lenne a Vincent-Max tengely, többszempontú történetté bővítve azonban már nem képes megállni a lábán. Egyszerűen nincsen egyensúly. Ami aztán már csak romlott hab a kőkemény és száraz tortán, hogy én például Max-szal sem tudtam azonosulni. Szóval silány film a Collateral! Ahhoz hasonlítható, amikor nem látni a fá(k)tól az erdőt - nem lehet élvezni a hibáktól a filmet. Bármennyire is szeretném, nem megy. Úgyhogy Mann úr, nincs tovább: jól hallom, hajlandó bocsánatot kérni ezért a zálogért?

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!