Bejelentkezés

Filmkritika

Collateral - A halál záloga

siz kritikája
2005. május 7. 19:28

Mit érdemel az a bűnös, akinek a záloga a kezemben van? Emlékszik még valaki erre a csoportos játékra? Azt már nem tudom ugyan, mi volt a lényege, de hogy valamilyen büntetést vont maga után a kezünkben lévő tárgy gazdája, az egészen biztos. Én így vagyok most Michael Mann-nal! Az amerikai rendező eddig még mindig megúszta, hogy zálogot kelljen beszolgáltatnia, méghozzá teljes joggal! Mert Az utolsó mohikán, a Szemtől szemben, A bennfentes vagy az Ali minimum korrekt, becsületes, átgondolt filmek voltak. Bátran mertek lubickolni a választott műfaj keretei között, méghozzá úgy, hogy látványos figurákat mutattak be a mélységben, bölcsen elkerülvén a sekély víz buktatóit, ahol csak homokkal megy tele az ember szeme és szája. De ahogy minden rossz megszakad egyszer, úgy - előbb vagy utóbb - a nyerő széria is véget ér. A Collateral című film miatt ugyanis elkerülhetetlenül zálogot kell kérnem Mann úrtól. Nincs apelláta, ha igazságosak akarunk lenni, még a múlt sikerei miatt sem lehetünk tekintettel a jelenre! Úgyhogy még egyszer kérdem: mit érdemel az a bűnös, akinek a záloga a kezemben van?

A Collateral - A halál záloga kevéssé átgondolt film. Persze mindig van egy tűréshatár, egy bizonyos hibamennyiség, amely felett az ember a nemes cél érdekében (a szórakoztatás) még hajlamos szemet hunyni, ám a magamfajta, minőségre vágyó néző, ha már két kezét igényli az alapvető kérdések összeszámolása, lázadozni kezd. Hogy itt bizony meglehetősen kilóg a lóláb. Michael Mann a Collateral-nál az intellektualitás és a következetes ésszerűség helyett a popularitás oltárán áldozott. Méghozzá nem is kevés mécsessel. A fő baj azonban az, hogy a tömjénfüst többnyire totálisan elnyomja a gyertyalángot. Jó, értem én, hogy egy bipolaritástól lüktető drámát akart a feszültség lakkruhájába öltöztetni, de talán azért mégsem ártott volna, ha a célközönséget nem csupán zombi-elméjű popcorn-rágóknak tekinti, és valamelyest alázattal viseltetik a dramaturgiai ésszerűség iránt! A Collateral annyira mesterkélt, hogy az már elszomorító! Kiszámíthatósága előre ordít, fullig celluloid-ízű; pimaszul szemtelen, sajnos 100%-ig negatív értelemben. Hülyére veszi az intellektust, amely csak cseppnyi hitelességért imádkozik, mégis hiába. És ezt még Tom Cruise Richard Gere-t majmoló, rizsporos frizurája is tetézi. Ha jól belegondolok, több zálog is lesz ebből, Mann úr!

Nézzük a kérdéseket: Ha Félix ellenőrzésként Vincent után küldi az embereit a Fever nevű szórakozóhelyre, egyáltalán mi szükség van Vincent-re? (Nem akarok gonosz lenni, de ezzel az egy kérdéssel meg is dől a sztori létjogosultsága…) Aztán: A fenének kell elrejteni a csomagtartóba az első hullát, amikor 5 perccel később 2 áldozatot hagy Vincent az út kellős közepén? Nem is szólva arról, hogy amikor kirabolja az útonálló banda a taxit, még öten vannak, amikor Vincent visszaszerzi tőlük a táskáját, már csak ketten. Hová lett a másik három? Ráadásul: Miért nem védi és/vagy figyeli senki az oly fontos tanúkat? Érthetetlen: Miért menti meg Vincent Max-ot, és később miért hagyja életben? Az égvilágon semmi magyarázat nincs rá; egy bérgyilkos nem haverkodik, és nem terel gyanút másra, ráadásul ez a hárítás-dolog akkor már meg is dőlt. Nem beszélve olyanokról: honnan van Vincent-nek belépőkártyája az utolsó célpont épületéhez; honnan tudja, hol kell elnyiszatolni az áramellátást; miért gyógyul be percek alatt a lőtt sebe; hogyan ugrik fel egy száguldó metróra… etcetera, etcetera. Elég lesz? Én azt hiszem, igen!

nálam annyira hitelét vesztette ez a sztori, hogy túlzottan nem is akarok erőlködni azon, hogy valami igazán jót találjak benne. Pedig a Collateral - eltekintve attól, hogy az utolsó negyed órára dudikoff-paródiává válik - annyira nem is rossz film! A Fever-beli jelenetsor izgalmas és jól megkoreografált, a taxi belsején átsüt a szimbolikus klausztrofóbia, és a színészek sem bakiznak. Csak… csak nem él a koncepció! A motivációk vagy láthatatlanok vagy zavarosak; a Vincent-Max közti dinamika nem működik; a rendőrök jelenléte vagy indokolatlan vagy elhibázottan nevetséges (attól függ, mi volt az elképzelés). Kétszemélyes drámának nagyszerű lenne a Vincent-Max tengely, többszempontú történetté bővítve azonban már nem képes megállni a lábán. Egyszerűen nincsen egyensúly. Ami aztán már csak romlott hab a kőkemény és száraz tortán, hogy én például Max-szal sem tudtam azonosulni. Szóval silány film a Collateral! Ahhoz hasonlítható, amikor nem látni a fá(k)tól az erdőt - nem lehet élvezni a hibáktól a filmet. Bármennyire is szeretném, nem megy. Úgyhogy Mann úr, nincs tovább: jól hallom, hajlandó bocsánatot kérni ezért a zálogért?

Értékelés:

Collateral - A halál záloga

Játékidő: 120 perc

Rendezte: Michael Mann

Szereplők: Tom Cruise, Jamie Foxx, Jada Pinkett Smith, Mark Ruffalo, Peter Berg, Bruce McGill, Irma P. Hall, Barry Shabaka Henley, Richard T. Jones, Klea Scott, Debi Mazar, Javier Bardem, Jason Statham

Forgalmazó: UIP-Duna Film

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."
A figyelmedbe ajánljuk