Carter edző

Samuel L. Jackson) kőkemény kosárlabda tréner, betoppan a tornaterembe, kőlaza gimis csapat várja az edzést, de ő kő nem érdekli őket. A csapat a tavalyi szezonban négy meccset nyert (és sokat vesztett) Az első mondatára még a porcicák is fellázadnak, káromkodnak, beszólnak, otthagyják, sőt, van, aki meg akarja ütni (de a fagyi visszanyal). És máris dereng a mozimászkásznak, hogy mire ült be: érkeznek fennhangon a büntik, lázadozások letörve, mint a visszapillantó, a csapat fogy, de aki marad, az áhitattal előbb-utóbb. Időnként majd meccsek is, ezeken egyre jobbak a srácok, mindezekkel felváltva nagy nézések, edzézesek, lelkizések.

És nem is téved sokat, aki az első percek alapján (vagy már előtte is) erre számít. Amiben eltér az elvárható kötelező irodalom alapján (Holt költők, Reneszánsz ember, 187, Mona Lisa mosolya, stb.) a film a szokásostól: hosszú, mint a spagetti és ahol azok véget érnek, ez ott kezdődik csak igazán. Ezért lett belőle egyáltalán film és ezért lett sajnos 136 perces.

Gangsta Paradise-szerű arcokra, képekre és nehézvagányokra: a very hátrányos helyzet elsősorban abból derül ki, hogy jó sokat beszélnek róla, merthogy a lányok ápoltak és többnyire vastagon sminkeltek, a srácok jólöltözöttek, szóval csak a szája nagy mindenkinek, de azért megvannak. Összvissz egy arc van, aki piti drogdíler, és pisztollyal mászkál. Mindenki fekete, az unalmasan felhígult, szinte állandóan nyöszörgő, kötelező és felhígult hiphop is. És a suliban sincs fémdetetektor a kapunál, szóval nem is olyan gázos az az intézmény.

Jótípusú kosárlabdafilmre ne számítsunk, mert bár csordogál néhány meccs, de sűrűn vágott jelenetekben, amiket ki sem tudja, hányszorra sikerült felvenni. Mindössze a feladós kínai figura az, amit sokszor elkövetnek, a csapatnak más erőssége nem derül ki. Az sem, hogy a nagy fejlődés a csapatban miként jelentkezik, mert a lélek acélossá pallérozása mellett csak az erőnléten kellett némileg javítani, különben technikailag semmi gond nem volt ezekkel a srácokkal. A pompomlányok is erősen középszerűek. Az egész kosárlabda stájsz nem túl hiteles a filmben. Mint ahogy Samuel L. Jacksonon, meg a háborgó szülőkön kívül gyakorlatilag senki és semmi nem az.

187 után Samuel L-vállalta újra a főszerepet egy hasonló témájú filmben, bízom benne, hogy nem készül kibérelni magának a Fekete Amerika Nagy Fekete Tanítója skatulyát... A 187 nálunk csak a boltokban és tékákban látható, pedig a filmben szereplő tanár egy eddig soha sehol nem látható módszert talált arra, hogy miként kell letörni a lázadozó diákok negatív lelkesedését, és ezzel méltán emelkedik ki a film a hasonszőrtémájú filmek egyre hosszabb sorából. Naná, hogy most nem mesélem el, hiszen csak a figyelmet akartam rá felhívni.

Mintha ezeknek a filmeknek muszáj volna lenni. Ez a tanáros, rossz diákos, balhézós, de aztán könnyesen megjavulós és szépazéletezős téma. Valahogy nem rémlik, hogy Amerikán kívül forgattak-e ilyesféle filmet valaha is, de onnan minimum évente egyszer kapunk egyet. Nekik erre valamiért szükségük van. Talán a tanári tekintély megszerzése miatt… ezzel a céllal éppenséggel itt is pöröghetnének hasonló filmek, csak itthon a tekintélyt nem meg- hanem visszaszerezni kellene…

Az alkotók híven használják az elődök által is már salátává forgatott receptkönyvet, miszerint a lényeg, hogy egy rendkívüli (vagy legalábbis az átlagostól pozitíve eltérő) egyéniségű tanár valamit jól megad a diákoknak. Azzal az aprósággal itt most nem vagyok hajlandó foglalkozni, hogy nem tanár, hanem edző és nem diák, hanem játékosok, mert ugyanaz a felállás és középiskolában is játszódik, a sportolók pedig diákok. Helyenként kilóg belőle egy-két kölyök viselkedése, és az is, hogy bár katonai szigort tart az edző, ezeknek mégis mindent megenged, és néhány hasonló parányi baki. Ami mindezek ellenére mégis erősen indokolja, hogy elkészült ez a film: a sztorija szinte szóról szóra megtörtént. Az, hogy egy középiskolai kosáredző foglalkozik a csapata tanulmányi előmenetelével is, méghozzá keményen (amíg nincs javulás a padban, addig se edzés, se bajnoki meccs sőtpláne), az olyannyira egyedülálló volt, hogy országos médiaesemény lett belőle 1999-ben. Szóval odaát ezt a filmet meg kellett csinálni. Meg is nézték jópáran szépen, ahogy illik. Csak nálunk nem köllött volna moziba vinni. Samuel L. Jacksont sokan szeretjük (remélem), de semmiképpen sem az a sztárkategória, aki itthon berántja a nézőket a moziba. A történet meg pont olyannyira érdekfeszítő és életszerű számunkra, mint a hős kínai rizsföldi munkásé, vagy a Dél-afrikai gyémántbányászé: semennyire. A Carter edzővel alapvetően nincs komoly probléma. Csak éppen a mi számunkra totál érdektelen, ráadásul ezekből ugyanúgy tizenkettő egy tucat, mint az aszfaltszamuráj Steven Seagal puszta-kézzel-kiütöm-az-agyadat filmjeiből. Elhibázott húzásnak gondolom a film magyarországi forgalmazását a mozikban, amit kizárólag a tűrhető amerikai bevételekre lehetett sejdíteni. Ez a film sokkal kevésbé érdekes vagy felkavaró, mint a 187, ami viszont nálunk nem látta a mozivásznat. És mivel hosszú, még az sem kizárt, hogy lesz, aki unalmasnak tartja majd. Persze nem a tanár-diák filmek rajongói. ...de vannak ilyenek?

Értékelés:

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!