Túlélni a Karácsonyt

Annyira sikk mostanában utálni a Karácsonyt. Nincs igazam? Olyan menő panaszkodni, hogy az egész csak egy üzleti hercehurca, ahol az érzelmeket is muszáj jegyre osztani. Amikor összegyűlik a sok, utálatosabbnál kiborítóbb rokon, hogy mérgezett mosolyokkal bombázzák egymást; hogy közös vidámság címén folytassanak szögekkel kivert szócsatákat; hogy vicik-vacak ócskaságokkal halmozzák el a másikat, hátha egyszer ténylegesen belefulladunk a giccsbe. Hát nem! Nem és nem és nem! Mert én szeretem a Karácsonyt! Ténylegesen, feltételek és muszájok nélkül. Mert számomra az egésznek csekély műbalhé-jellege sincs, még ha sokat is tökölök az ajándékvásárlással. (Illetve a vásárlással nem, csak az odáig vezető úttal, hogy végre rászánjam magam.) Mert igenis lehetnek emberek, akiknek ezredennyi szeretet sem jut december 24-én, 25-én és 26-án, mégsem panaszkodnak! Sőt, olyanok is vannak, akik képesek elmenni a végsőkig, hogy családot toborozzanak Karácsonyra. Hiszen ilyen rent-a-family alakról szól a Túlélni a Karácsonyt című film is. És mondjak valamit? Tökéletesen igaza van! Ha megteheti, miért ne? Karácsonykor muszáj együtt lenni valakivel! Az ellenkezőjét nem szeretném kipróbálni.

A Túlélni a Karácsonyt alaptörténete végtelenül egyszerű, ugyanakkor - mivel vígjátékról van szó - nagyszerű választás. Semmi fakszni, semmi túlmagyarázás, semmi erőltetett felvezetés. Van egy srác, akinek a világon senki nem jut Szentestére, ezért megy és keres magának egy családot, amely hajlandó befogadni arra a pár napra. Illetve nem is ő keres magának, csak ráakad, mert… Na tessék! Máris én kezdem a túlmagyarázást! Nagy pozitívuma a filmnek, hogy ugyanezt nem követi el. Gyanúsan hirtelen ez a sztori? Na és! Érthetetlen, hogy a család miért megy bele? Hát aztán! Emberek, vígjátékról van szó, épp ezért muszáj helyt adnom a történet jogosságának. (Nem a hitelének, mert az nincs, hogy is lehetne.) Miután a viccforrás megvan, következik a mindig nehezebb rész: maga a végigvezetett humorsorozat. Meglepő, de a Túlélni a Karácsonyt szinte teljes egészében hanyagolja a gyerekes ötleteket. Minden, ami poén, arra épül, ami normális esetben normális kéne, hogy legyen: karácsonyfa vásárlás, éneklés, szórakozás… stb. De vajon mi ebben a szórakoztató? Nos az, hogy két oldala van az éremnek. Nemcsak Drew szédült egy kicsit (értsd: sültbolond), hanem a Valco-család is szélsőségesen frigid. Egyszóval mindketten abnormálisak, így lehet, hogy ami valójában normális cselekedet, az náluk az őrültség kategóriájába tartozik. Egyszerű, nem? Csakhogy mindig van, ami visszaüssön, nincs ez másként a Túlélni a Karácsonyt esetében sem.
ugyanaz a dolog nem tud vicces lenni másfél órán keresztül, még akkor sem, ha egyre és egyre növelik a dózist. Vagyis nem elég, hogy Drew őrült, a Valco-család meg rideg, kell valami, ami új színt hoz a történetbe. Nos, két ilyen is van a filmben, s míg az egyik, azt mondom, elfogadható (mama és papa válni készül, de Drew jelenléte miatt új impulzusokat kap a kapcsolatuk), addig a másik csapnivalóan megalapozatlan (kitalálható: a szerelmi szál). Ez lesz ugyanis minden jónak az elrontója. Ami megtöri a film lendületét, és kizökkent a konzekvens változásokból. Alapszabály az is, hogy nem szabad komolykodni a nagy viccelődések közben, mert akkor ez is, az is megreked valahol félúton. A Túlélni a Karácsonyt vége pedig - mondanom sem kell - olyan idegesítő giccsbe csap át, hogy az ember kiesik a moziszékből, amelybe eleinte olyan szépen belehelyezkedett. Határozott pofont kap a szelídebb néző, kisebb dührohamot az agresszívabb szemlélő. Mert nem lehet az, hogy minden kellemes és szórakoztató, illetve kellemesen szórakoztató vígjáték szerelmi szálba bonyolódjon! Hiába jó nézni, nem illik ide, mint karácsonyi pulyka gyomrába a tökfőzelék. Ettől lett keserű a szám íze, mikor felálltam a Túlélni a Karácsonyt után, pedig egész jól haladt az egész.

Ben Affleck és a komédiázás? Nem antagonisztikus ez egy kicsit? Meglepő, de a félelmem nem igazolódott be. Tény, az első negyed órában roppantul idegesített a fickó, de aztán rájöttem, hogy jól csinálja! Annyira görcsös az erőlködése, hogy eljátssza a kicsit szeretet-kattant juppit, hogy az már a vicces tartományba csap át. Na innentől kezdett szórakoztatni a film. Főleg, hogy olyan partnert kapott ebben a bohóckodásban, mint James Gandolfini. Mert Gandolfini egyszerűen zseniális! Csak ránéztem, és már dőlt belőlem a röhögés. Úgy elnyomott minden(ki) mást a vásznon (kivéve persze a görcsös Bent, mert Ben pajtás nem hagyta magát és még nagyobb lánggal ripacskodott), mintha világ életében ezt csinálta volna (pedig a Maffiózókban közel sem ez a karakter). Szegény Christina Applegate viszont csak statikus dekoráció lehetett a filmben. Már csak ezért sem áll kicsit sem a lábán a szerelmi szál, mert az Egy rém rendes családból megismert színésznő egyszerűen nem volt egy hőfokon az idiótává vedlett Affleck-kel. (Ben esetében még mondja valaki, hogy a görcsösség nem vezet eredményre!) Összességében tehát nem csalódás a Túlélni a Karácsonyt, de hogy nem lesz december huszonnegyedikei állandó programom, az is biztos. Egy kielégítő szórakozás után feledhető film. Ennek ellenére: Forever Christmas!

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!