Bejelentkezés

Eladóak a moziplussz.hu és moziplusz.hu domain-ek + a hozzá kapcsolódó közösségi fiókok. További információk.
Filmkritika

36

siz kritikája
2005. szeptember 29. 14:36

aligha kezdhetném a 36 című film kapcsán, ezért gyorsan sztornózom is az egészet. Helyette azt kiáltom világgá az értő (és szerető) filmbarátoknak: Delon és Belmondo él! Jó, persze, hogy élnek (hála Istennek), de ez a heuréka most a filmvászonra vonatkozik. Ugyanis végre (értsd: újra) valami olyasmivel szembesülhetünk, amelyet én személy szerint nyiladozó gyermekkorom óta hiányolok: az igazi bűnügyi történettel. Mert akkor még, Alain Delon és Jean-Paul Belmondo (fénykorának) idején a krimi bizsergetően kemény volt, egyenes vonalú - nem hígították sallangok és parazita oda nem illőségek. Kézzelfogható volt a feszültség, a szituációk súlya, az élet és a holnap szánalmas törékenysége. Ma ritka az ilyen, mert a műfajt idegen elemekkel próbálják színezni, holott csak potenciacsökkenést és esetlegességet érnek el vele. Ám ugyanakkor egyre több dimenzióban terjed a retro irányzat is, amely próbálja a tegnapot (vagy inkább a tegnapelőttet) a mába visszacsalogatni. Ezzel viszont az a baj, hogy csakis a divat kényszere alatt teszi, nem pedig indoklással alátámasztható koncepciók miatt. Namost a kettő között igazán nehéz rábukkanni arra a megnyugtató középútra, amelyen a kecske is jóllakik, meg a káposzta is megmarad. A 36 című film azonban - még ha a végére nem is tudott teljesen egyensúlyozni az ösvény keskenységén - teljesíti a hozzám hasonlók idült elvárásait.

A francia Szemtől szemben remekül eltalálja az atmoszférát. Sikeresen tapaszt olyan légkört a film egészére, amely akkor is sötéten (szürkén) tart, amikor kiteszik a napra. Akár egy, a fény dimenziójában működőképes hűtőszekrény. A borongósság azonban teljességgel indokolt is, se nem jópofa ál-álca, se nem kötelezően diktált kellék. Mivel a történet mély, motívumoktól a merevségig feszült, és hihető, korrekt ábrázolása csakis ezzel az attitűddel oldható meg. Máskülönben pedig élvezetes a nézőnek, mert pontosan az olyan jóvágású bűnügyi történetek nyom- és érzelemvonalán halad, amelyek nem kötnek mindent a figyelőjük orrára, és nem akarnak egyértelműsége révén térféldöntésre kényszeríteni. Nincsen ugyanis kimondottan jó zsaru és kifejezetten rossz zsaru. Az baromira csak a tengerentúli (lőjük be pontosan: amerikai) mozikban működik, az ottani igény- és elmeszintre igazítva. A 36-ban cél van és hozzá vezető út, amely nem kér a sablonos kikövezésből, illetve a tisztára vagy mocskosra hipózó-kormozó életszagútlanságból. Igen, a 36-ban bűzlik minden és mindenki, de ugyan már, abban a világban, ahol minden egyéni érdek szaggal jár, senki nem fintoríthatja el az orrát lépten-nyomon. Egy bajom van csak ezen a vonalon haladva Olivier Marchal filmjével: az utolsó fél órában erőteljesen és izzadságszagúan (és ez már tényleg az a buké, amely bűzlik) próbálja magát fényesre, egyértelműre suvickolni. Mindez pedig kimondottan árt az összképnek.

Mondjak egy furcsát? A 36-ban a dinamikát nem a történet pulzálása szolgáltatja (tehát az a törekvés, hogy a rossz a végén bűnhődjön, a jó pedig elnyerje, amit megérdemelt), hanem a két fő karakter párhuzama! Legalábbis addig, amíg az írók nem döntöttek úgy, hogy a megszokottra formalizálják a sztorit. Mert a 36-nak a magva pontosan az, hogy adott a két rivális, kinevezésre váró zsaru, akik bár eltérő attitűddel és módszerekkel dolgoznak, azonos motivációkkal (és végső soron erkölcsiséggel) rendelkeznek. És a film 3/4-éig éppen ez adja a ritmust, hogy ők csak első (és roppant felületes) látásra ellenségek. Mert valójában még csak ellenfelek sem, hanem két hajszálra azonos rendőr, akik ugyanazon az úton tapossák egymás sarkát. Ott a konfliktus, hogy nincsen személyi konfliktus. Csakis karrier- és metodika-konfrontáció van! És ez azért izgalmas a nézőnek, mert nem egyértelmű, kinek az oldalára is álljon! A 36-ban nincsenek angyalok, rajtunk múlik, hogy a rosszat vagy a hasonlóan rosszat választjuk. És ezért adok én hitelt az egésznek, mert tiszta, szeplőtelen cselekvés abban az esetben, mikor a helyzet mindenáron megoldást kíván, nincsen! Ám még egyszer tisztázni szeretném: amit fentebb leírtam, az utolsó fél órára már cseppet sem áll! És ezzel a lelkiismerettel a forgatókönyvíróknak kell elszámolniuk!

Daniel Auteuil és Gérard Depardieu tökéletesek szerepeikben. Eleve két annyira karakteres színészről van szó, akiket sem skatulyákba, sem rutinmegoldásokba nem lehet becsomagolni. Figuráiknak a 36-ban is olyan mélységeket képesek adni, amelyek levetnek magukról minden sztereotípiát, hiszen játékukon pontosan látjuk, hogy bár keveset tudunk róluk, nagyon is sok olyan összetevő van ott még, amelyet lehetetlen néhány ecsetvonással feltérképezni, majd róluk ítéletet hozni. Cselekvéseiket, mivel mozgatórugóik személyesen eltérőek és titkosak, mi egyértelműen nem bírálhatjuk el. S játékuk azért nem üres, mert bár nincs szó róluk, a néző tisztán lát(hat)ja, hogy mégis léteznek. Egyszóval a 36 nálam összességében olyan hiányposztot képes betölteni, amelyre már régóta vártam. Mind a történet felépítése (csak az utolsó fél óra ne lenne!), mind pedig a kivitelezése (lélegzetfinom képek és zene kontra borongós atmoszféra) alkalmas arra, hogy a régi bűnügyi, krimi műfajú filmeket idézze a mában. És habár a vége fáj, azért az mindenképpen mellette szól, hogy elmarad a szokványos, dérrel-dúrral felvezetett finis-koreográfia, s helyette az okosan elvarrt történetszálak mintapéldájára emlékezhetünk a stáblista legördülésekor. Értékelésem szerint a 36 egyértelműen olyan osztályzatot érdemelne, ahányszor ez a szó szerepel a kritikámban, ha az utolsó fél órát nem gyúrták volna az unalmas sémára. Így azonban - bár tisztességesen kielégítő - nem tudom beírni neki az 5-öst.

Értékelés:

36

Játékidő: 110 perc

Rendezte: Olivier Marchal

Szereplők: Daniel Auteuil, Gérard Depardieu, André Dussollier, Roschdy Zem, Valeria Golino

Forgalmazó: Best Hollywood

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."
A figyelmedbe ajánljuk