41. Magyar Filmszemle - Holtpont

A sírásó

Minikritikának indult, az egész Szemle kritikája lett belőle. Ugyanis már régóta fel nem foghatom, hogy mi, magyarok, miért csinálunk eladhatatlan filmeket? De ha már csinálunk, miért válogatjuk be őket a Szemle nagyjátékfilmes versenymezőnyébe? 

Kardos Sándor kitűnő  operatőr, és rendezőként egy izgalmas kísérleti rövidfilmet tett le az asztalra, Résfilm címmel – de könyörgöm, kísérleti kisfilmből mióta jó ötlet egészestés mozit forgatni??? Miért kell azt bámulnunk majd’ másfél órán át - vagy amíg rosszul nem leszünk, mert ez a veszély itt inkább fennáll, mint az IMAX filmek esetében - , hogy elmosódott célfotók (tehát álló-, és nem mozgóképek!) kergetik egymást? Ki mondta, hogy erre bárki is jegyet fog váltani? Hogy kerülhetett egy ilyen film ugyanabba a mezőnybe, amibe a Bibliothéque Pascal meg a Köntörfalak?

Minden évben bekerül a Szemle nagyjátékfilmjei közé pár olyan alkotás, aminek a világon semmi keresnivalója nincs ott, ám a rendező elég nagy név a szakmában ahhoz, hogy műve versenybe szálljon. Nem lehetne, hogy csak távolról tiszteljük ezeknek az embereknek az életművét? 

Egyáltalán, nem lehetne, hogy a mennyiség helyett a minőségre helyezzük a hangsúlyt? Miért kell 16 nagyjátékfilmet összeguberálni a Szemle hetére egy olyan országban, aminek a filmgyártása évi max. 5 nézhető mozit tesz le az asztalra? Nem utolsó sorban: hogy kerül KETTŐ Sas Tamás-film a versenyprogramba?

Az egész Szemle, úgy, ahogy van, már régóta vállalhatatlan és hiteltelen, pedig pontosan lehet tudni, mitől van ez így. Utolsó kérdésem: mi kell ahhoz, hogy ez a beteg szemlélet végre megváltozzon?

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!