Bejelentkezés

Magazin / Interjú

Jó kis mesterség ez!

2005. augusztus 1. 11:09

Kétszeres Tony-díjas színész, akit olyan filmekben láthattunk, mint a Brazil, Az ártatlanság kora, az Evita, A holnap markában, a Ronin vagy A Karib-tenger kalózai. Rövid beszélgetésünk során elsősorban aktuális filmjeiről kérdeztük JONATHAN PRYCE-T. Megtudtuk, hogy kedveli a filmrajongók online bibliáját, az imdb-t, a beszélgetés legvégén pedig bemutatót tartott a gentleman-i viselkedésből.


Miben más Budapest, mint tíz évvel ezelőtt, amikor az Evitát forgatta hazánkban?
Közvetlenül a Buenos Aires-i forgatásról jöttünk Budapestre, és szomorú volt a napfényes, vidám város után a szürke, lehangoló európai télbe érkezni. A feszített munkatempó miatt keveset láttunk a városból, és őszintén szólva az emlékezetem is megcsal már néha, de arra emlékszem, mennyire lenyűgözött Budapest építészeti szempontból. A mostani forgatás alkalmával azonban már lehetőségem nyílt mélyrehatóbban is megismerkedni a várossal, és meg is szerettem. Még az ételek is sokkal finomabb lettek tíz év alatt! (nevet) Érdekes, hogy bár Prágában jóval többet jártam - legutóbb tavaly, amikor Terry Gilliammal forgattuk a Grimm-testvérek című filmet - mégis úgy érzem, sokkal jobban tudtam itt aklimatizálódni, mint Csehországban. Prágát valahogy mindig kívülállóként, turistaként láttam, Budapest viszont sokkal ”élőbb”, többpólusú város, és szerencsére kisebb a turistaáradat.

Merrefelé járt Budapesten?
Végigjártam az összes nevezetességet. Csodaszép volt a panoráma a Citadelláról, és lenyűgözött a Nemzeti Galéria tárlata is. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy a színházi évad után érkeztem csak. A The Moon and the Starsban több kiváló magyar színésszel is együtt dolgoztam (többek között Bálint Andrással - a szerk.), de az lett volna számomra az igazán érdekes, ha egy színházi előadásban látom őket. Mindig nagy élmény egy idegen országban elmenni színházba. Ha egy szót se értek abból, ami a színpadon folyik, akkor is roppant izgalmas a teljesen másfajta stílusban játszó kollégákat figyelni.

Jól tudom, hogy A Karib-tenger kalózai 2. forgatásáról érkezett hazánkba?
Igen. A harmadik részt pedig ősszel forgatjuk majd.

Ezek szerint megnyugodhatnak a rajongók, pedig már kisebbfajta pánik tört ki, hogy esetleg Swann kormányzó kimarad a 3. részből.
(nevet) Én is láttam az imdb.com-on, hogy még nem szerepelek a stáblistán, de ez csak egy elírás. Benne leszek abban is, és a szerepem a folytatásokban is igen fontos marad.

A Living in Neon Dreams c. filmről mi hír?
Ezt még nem forgattuk le. Olvastam, hogy az imdb szerint ez is utómunkálatoknál tart, de valójában már vagy egy éve csúszik a forgatás kezdete. Érdekes filmről van szó, egy igencsak modern Alice Csodaországban-verzió ez. Talán őszre elhárul minden akadály, és nekiláthatunk. (A film főszerepében Daryl Hannah és Marilyn Manson lesz látható. - a szerk.)

Tavasszal felmerült az Ön neve egy amerikai vígjátéksorozat kapcsán is.
Igen, le is forgattunk egy próbaadást belőle áprilisban. Egy egyetemi professzort játszom, aki magára marad három felnőtt gyerekével miután a felesége elhagyta. Még nem tudni, hogy a CBS igényt tart-e a szériára. Annyit tudok, hogy az egyik főszereplőt lecserélik, így talán van még remény arra, hogy megrendelést kapunk. Nagyon élveztem, mert még soha korábban nem szerepeltem ilyesmiben.

Angliában sem?
A nyolcvanas években volt egy 6 részes komédiasorozat, a Roger Doesn‘t Live Here Anymore, aminek a főszereplője voltam. De az teljesen másmilyen volt, mint egy amerikai sitcom. Sajnos a nézők nem igen vették észre, hogy egyáltalán adásba került…

River Phoenix-rajongóként muszáj megkérdeznem: mi lett a sorsa az 1993-ban forgatott Dark Blood c. filmjüknek?
River tragikus halála után nem folytattuk nélküle illetve más színésszel a forgatást. Annyit tudok, hogy George Sluizer, a rendező szeretett volna egy dokumentumfilmet készíteni a már leforgatott anyag alapján, de azóta nem hallottam semmit felőle. Az elkészült anyagot sem láttam.

A gyerekeiről ritkán beszél. Van rá esély, hogy követik majd a szüleiket a színészi pályán?
Bármi lehetséges. Egyelőre még mindhárman másfelé tendálnak.

Ha az Ön tanácsát kérnék, lebeszélné őket a színészkedésről?
Nem. Jó kis mesterség ez - kivéve amikor szörnyű! (nevet)


(Mikor már szinte elbúcsúztunk, Mr. Pryce megkért, hogy kapcsoljam vissza még egy pillanatra a diktafont. “Remek élmény volt itt forgatni. Úgy érzem, Ragályi Elemérrel, az operatőrünkkel igazán virágzó volt a munkakapcsolat, de az egész stáb remek volt. Minden olajozottan és remekül működött egész idő alatt. Köszönet érte, és köszönöm, hogy ezt még elmondhattam.”
Mi köszönjük.)

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink
A figyelmedbe ajánljuk